Mint korábban megírtuk, az amerikai nemzetbiztonsági vezetők véletlenül bevették egy chatcsoportba a The Atlantic főszerkesztőjét, ahol aztán a közelgő jemeni katonai csapásokról beszélgettek. Jeff Goldberg el sem hitte, amit lát, majd elindult a bombázás.
A világ március 15-én, keleti idő szerint nem sokkal délután 2 óra előtt tudta meg, hogy az Egyesült Államok Jemen-szerte bombázza a húszi célpontokat. Én azonban már két órával az első bombák felrobbanása előtt tudtam, hogy a támadás bekövetkezhet. Azért tudtam ezt, mert Pete Hegseth, a védelmi miniszter 11:44-kor elküldte nekem a haditervet SMS-ben. A terv pontos információkat tartalmazott a fegyvercsomagokról, a célpontokról és az időzítésről
– írta. A főszerkesztő március 11-én, kedden kapott egy kapcsolatfelvételi kérelmet a Signal nevű üzenetküldő alkalmazáson egy Michael Waltz néven azonosított felhasználótól. Viszont nem gondolta, hogy a felhasználó valóban Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, majd mikor az üzenetekben közölt tervek valósággá váltak, akkor döbbent rá.
Európai potyázásról beszélnek, amiből elegük van
Goldberg beszámolója alapján a chat egyfajta virtuális háborús szoba volt a Fehér Ház néhány vezető szereplőjével, köztük:
- J. D. Vance alelnök,
- Pete Hegseth védelmi miniszter,
- Marco Rubio külügyminiszter,
- Tulsi Gabbard nemzeti hírszerzési igazgató,
- Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó
- és Susie Wiles, Trump kabinetfőnöke.
A beszélgetés kezdetben a jemeni húszi erődök elleni katonai csapásokra összpontosított, amelyek azután kezdődtek, hogy a húszik azzal fenyegetőztek, hogy újra célba veszik az „izraeli” hajókat, miután Izrael megakadályozta a segélyek bejutását a Gázai övezetbe.
A csevegésekben a J. D. Vance alelnökként azonosított felhasználó aggodalmát fejezi ki a csapásokkal kapcsolatban, de végül beleegyezik Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter tervébe – majd hozzáteszi:
Csak utálom, hogy megint Európát kell kisegítenünk.
Hegseth így válaszol: „Teljes mértékben osztom az európai potyázás iránti megvetésedet. SZÁNALMAS. De mi vagyunk a bolygón az egyetlenek, akik képesek erre. Mások a közelünkbe sem érnek.”
Mike Waltzot vádolják a bakival
Több forrás is úgy véli, hogy Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó lehet az a tisztviselő, aki „hozzáadta a főszerkesztőt a csoporthoz”.
A The Atlantic főszerkesztője, Goldberg szerint az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2025/03/25/donald-trump-the-atlantic-jeffrey-goldberg-szivarogtatas-jemen/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!