A Szeged felemás arcát mutatta a Bajnokok Ligája 14 fordulós csoportkörében, kiváló őszi etap után tavasszal váratlan vereségeket is elszenvedett. A B jelű hatost végül 13 ponttal a tabella ötödik helyén zárta, így oda-visszavágós play-off kört kényszerül játszani, méghozzá az A csoport negyedikje, a francia Paris Saint-Germain ellen a negyeddöntőbe jutásért.
A felek jól ismerik egymást, az utóbbi nyolc évben tízszer is megmérkőztek a legrangosabb kupasorozatban. A mérleg nyelve jócskán a PSG felé billen: a franciák hétszer győztek, egyszer döntetlennel zárult a meccs, míg a Tisza-partiak eddig csupán két alkalommal bizonyultak jobbnak – legutóbb öt évvel ezelőtt.
Tavaly egy csoportba került a két együttes, de mindkétszer – szoros csatában ugyan – a franciák győzedelmeskedtek 37–33, valamint 31–29-re. Érdekesség, hogy 2017-ben a BL ugyanezen szakaszában néztek szembe egymással a csapatok, akkor a Szeged háromgólos hátrányból kényszerült kiharcolni a továbbjutást, végül csak az iksz jött össze hazai pályán, így búcsúzni kényszerült. Most itt volt az idő a revansra!
A meccsnap örömhírrel kezdődött a „kékeknél”, az együttes csapatkapitánya, a válogatott klasszis beállósa, Bánhidi Bence közösségmédia-oldalán bejelentette, hogy megszületett második gyermeke.
Sokáig szoros volt a meccs, de a végén a franciák bizonyultak jobbnak
Nehézkésen indult a Szeged számára a találkozó, két gyors gólt is dobott a PSG, de aztán a negyedik percben Janus Smarason megtörte a magyar gólcsendet (1–2). Tobias Thulin több szép védést is bemutatott hazai oldalon, aminek köszönhetően fel tudott zárkózni a Szeged. Az első félidő harmadánál így 3–3 volt az eredmény.

Aztán kinyílt a gólcsap, és a következő hét percben mindkét csapat feljebb kapcsolt támadásban. Smarason és Mario Sostaric rendkívül aktív volt, azonban a pár perc alatt összeszedett két francia kiállítás is kétségkívül segített abban, hogy a Szeged előnybe kerüljön (10-9). Azonban korai volt az öröm, ugyanis hamar megfordította az állást a PSG, előbb Kamil Syprzak beállótalálatával, majd az egy pillanatra szétzilált magyar védelmet nem kímélő Jacob Holm lövésével (11-12).
A félidő vége kicsit […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!