Összesen harminchat vádlottnak kell a bíróság elé állni Láriszában, valamint több mint 350 tanút hallgatnak meg a tárgyaláson − köztük túlélőket és az áldozatok családtagjait is. A vádlottak között van a baleset éjszakáján szolgálatban lévő állomásvezető, vasúti tisztviselők, továbbá a Ferrovie dello Stato − a vonattársaság leányvállalatának − két volt olasz alkalmazottja − írja a The Guardian.
Az áldozatok közül valószínűleg többen is az ütközést követően égtek halálra. A halottak többsége egy karneváli hétvégéről hazatérő diák volt. A személyvonat és a tehervonat azért ütközött frontálisan, mert a két vonat úgy haladt mintegy 10 percig ugyanazon a vágányon, hogy bármilyen riasztás működésbe lépett volna.
Pavlosz Aszlanidisz − akinek 26 éves fia, Dimitrisz meghalt a balesetben − a tárgyalás előtt azt mondta: „A tárgyalás iszonyú késéssel kezdődik, de mi azt akarjuk, hogy a felelősök megkapják a nekik járó büntetést.”
Ez a katasztrófa rámutatott a görög vasúthálózat biztonsági rendszereinek elmaradott állapotára − annak ellenére, hogy az EU korábban támogatást nyújtott azok korszerűsítésére, és a szakszervezetek többször is felhívták a figyelmet a problémákra.
A tárgyalás várhatóan évekig is eltarthat. Harminchárom vádlott ellen büntetőjogi eljárás indul, és életfogytiglani szabadságvesztést is kaphatnak.
Jelenleg egy vádlott sincs börtönben, bár néhányan előzetes letartóztatásba kerültek.
Laura Codruta Kövesi, az Európai Ügyészség vezetője szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a jelzőrendszert időben modernizálják az uniós támogatásokból.
A vasúti dolgozók egy 24 órás sztrájkot tartottak a tárgyalás kezdőnapján, amelyet szakszervezetük a közös emlékezés, a tiltakozás és a demokratikus éberség kifejezésének nevezett.
A nagy érdeklődés és a résztvevők száma miatt a tárgyalást a láriszai Thesszáliai Egyetem előadótermébe helyezték át. Görögországban ma már csak „tempi tragédiaként” emlegetik az országszerte felháborodást […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/03/24/gorogorszag-tragedia-vonatbaleset-targyalas-halalos-aldozat/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!