Rövid időn belül második meglepő vereségét szenvedte el a ranglista toronymagas éllovasa, Carlos Alcaraz, aki a tavaly októberi párizsi Masters-verseny óta nem szenvedett ilyen hamar vereséget egy ATP-tornán. A spanyol klasszisnak nagyon kedves helyszín Miami, itt nyerte első ATP 1000-es trófeáját, még 2022-ben – a döntőben Casper Ruudöt legyőzve. A legutóbbi két fellépése viszont nem sikerült túl jól a keleti parton: tavaly David Goffin az első kanyarban kiverte, most egy Fonseca elleni győztes meccs után Sebastian Korda jelentette a végállomást három szettben.
Korda a világranglistán 36., Medvegyev, aki az Indian Wells-i elődöntőben verte a spanyolt, újra top 10-es, szóval a világ élmezőnyébe tartozó játékosoktól kapott ki Alcaraz. De az ő esetében még ez is nagyon meglepő. A 22 éves klasszis tavaly év végén, váratlanul szakított sikeredzőjével, Juan Carlos Ferreróval, azóta Samu López és a bátyja, Álvaro Alcaraz edzi és kíséri a versenyeire. Népes csapatával, menedzsmentjével együtt. Ennek Alcaraz minden alkalommal jelentőséget tulajdonít, hogy minden tornán, bárhol a világon, tele van a páholya, és barátai, edzői szurkolnak neki, ami hatalmas segítséget jelent számára.
Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy egészen jó mecset játszottam. Néhány szoros pillanaton múlott az egész. Sokszor volt 30:30, 40:40, és hasonló szituációk, amelyekből Korda jött ki jobban, én meg nem játszottam elég agresszívan. Ugyanakkor a másik oldalát is látni kell ennek, Korda remek meccset játszott, nagyon magas színvonalon. A salakos szezon már itt van a küszöbön, viszont most a pihenésre kell koncentrálnom. Amennyit csak tudok, pihennem kell. Nem tudom, hogy a csapatom hány nap szabadságot fog adni nekem, de remélem, hogy sikerül egy kicsit kikapcsolnom
– mondta Alcaraz, aki májusban lesz 23 éves.
Mindenki őt akarja legyőzni
Alcaraz az elmúlt hónapokban szép lassan rájött arra, hogy világelsőként ő az a játékos, akit mindenki le akar győzni. A dohai tenisztornán – amit simán megnyert végül a spanyol – Valentin Royer, a franciák top 100-as játékosa is azt mondta Alcaraznak a hálónál, kézfogáskor, hogy „jövök érted, és hamarosan elkaplak”. Persze jót mosolyogtak ezen a felek, de Atmane gondolatai az […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/tenisz/2026/03/24/atp-1000-miami-carlos-alcaraz-nyilatkozat/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!