Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 2024-es választási évről rendezett csütörtök délutáni pódiumbeszélgetésen arról beszélt: „Most már látszik a fény az alagút végén.”
a kormány már biztosan teljesíteni tudja azt a vállalását, hogy év végéig egy számjegyűre csökkentse az inflációt, ez már októberre, novemberre bekövetkezhet.

Úgy vélekedett: ha csoda nem is, de egy jobbra tolódás talán várható az európai parlamenti választásoktól, ami „talán észszerű felvetések megtárgyalását is lehetővé teszi”. Szerinte az EP-ben ma minden megtalálható, ami rossz Európában: a korrupció melegágya, és „a többség azt sem tudja, hogy fiú-e vagy lány”.
A Blokád – és ami mögötte van címmel a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) rendezett programon Gulyás Gergely arról beszélt, hogy ha fontosnak tartjuk a múltunkat, akkor a film az egyik legfontosabb eszköz a bemutatására.
Az más kérdés – folytatta –, hogy az időben meddig lehet visszamenni.
Ha nincs aktuálpolitikai szaga, a hatalom általi megfertőzöttséget sikerül elkerülni – ami jelen esetben sikerült –, akkor lehet a rendszerváltozás időszakáról is filmet alkotni
− mutatott rá.
Gulyás Gergely értékelése szerint a rendszerváltoztatás mostanra talán olyan távlatokba került, hogy nem közvetlen aktuálpolitikai a megítélése, és az akkori történésekre objektíven lehet tekinteni.
Kitért arra is, hogy abban egyetértés van, hogy maga a rendszerváltoztatás, a demokráciára való átmenet sikeres volt és kiemelt jelentőségű az ország történetében.
Annak idején a napi politika szintjén nagyon nehéz volt hitelesen tájékozódni arról, ki mit tett azért, hogy Magyarországon rendszerváltozás legyen, a kommunisták elmenjenek végre, és azokra bízzák az országot, akiket a nép megtisztel a bizalmával – idézte fel.
Ha pedig megnézik, 1990-ben kik vezették és ma kik vezetik a nyugati országokat, elmondható, az egy más világ volt – jegyezte meg.

Göncz Árpád akkori államfőről szólva azt mondta,
a köztársasági elnök az alkotmányt sem tartotta tiszteletben, ha az őt jelölő párt érdekei ezt kívánták.
Ennél súlyosabb állítás egy köztársasági elnök esetében nem fogalmazható meg – jegyezte meg a miniszter, aki úgy összegzett:
Göncz Árpádot életútja méltóvá tette az államfői posztra, de elnöki tevékenységével méltatlanná vált arra.
Kónya Imre ügyvéd, korábbi belügyminiszter arról beszélt: legfőbb ideje volt elkészíteni a filmet. Most, amikor olyan lesújtó az emberek véleménye a politikusokról, jó tudni, hogy éltek olyan emberek, akik egész életüket a nemzet szolgálatának szentelték – fogalmazott.
Antall József életében nem volt egyetlen olyan momentum sem, amely miatt egy kicsit is szégyenkezni kellene, fontos, hogy egy ilyen emberről film készült. Az alkotás méltó emléket állít Göncz Árpádnak is – jegyezte meg.
Ahogy megjelent a politikában, a nyugati politikustársai örömmel üdvözölték, hogy nem egy kiszámíthatatlan forradalmár jön, aki ajtóstul ront a házba, hanem aki úgy viselkedik, mint ők. Olyan volt, mint egy nyugati politikus, és igen jó kapcsolatokat épített ki rövid idő alatt – idézte fel Antall József alakját.
Nagyon szigorú elvei voltak, az irányt sosem tévesztette el, de eközben gyakorlatias volt – méltatta a volt kormányfőt.
Lejtőn Ukrajnában
A szabadegyetem Kisebbségi jogok háborúban és békében című pódiumbeszélgetésén Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó arról beszélt, hogy „óriási lejtőre” került Ukrajnában a nemzeti kisebbségek – köztük a kárpátaljai magyarság – ügye. Pedig a háború nem jogosítja fel Ukrajnát a jogszűkítésre, és nem menti fel az alól, hogy teljesítse az EU által a tagjelölt államoknak előírt csatlakozási követelményeket – mondta.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2023/07/21/tusvanyos-gulyas-gergely-inflacio-goncz-arpad/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!