Döbbenetes részletek derültek ki egy halálos kimenetelű kutyatámadásról a liverpooli bíróságon. Az áldozatra, a 84 éves John McCollra egy agresszív kutya támadt rá, aki egy hónappal később belehalt sérüléseibe − írja a The Telegraph című brit lap.
A támadás 2025. február 24-én történt Warringtonban, Cheshire-ben. A nyugdíjas férfi véletlenül tévedt be Sean Garner ingatlanjának felhajtójára este hat óra körül, és a Toretto névre hallgató kutya azonnal nekiesett. A bíróságon elhangzottak szerint a szomszédok sétapálcával és vízmértékkel próbálták elűzni az állatot, de nem sikerült, az nem engedte el az áldozatot.
Tíz lövés kellett a kutya megállításához
A helyszínre érkező rendőrök eleinte nem tudták megközelíteni az idős férfit, mert ők is veszélyben lettek volna. Emiatt erősítést hívtak, majd tízszer meglőtték az agresszív ebet, mire az eleresztette áldozatát. A helyszínen tartózkodott egy másik kutya is, amit a rendőrök szintén lelőttek, állításuk szerint azért, mert nem akartak kockáztatni.
A boncoláskor kiderült, hogy az állat gyomra üres volt, de a vizsgálat megerősítette, hogy a kutya még akkor kezdte el megenni áldozatát, amikor az életben volt. Az ügyész így foglalta össze a történteket a bíróságon: „Miután az idős férfi belépett a vádlott felhajtójára, a kutya megtámadta, és egyszerűen nem engedte el. A szomszédok próbáltak rajta segíteni, de hiába, mert az állat nem engedte el. Úgy őrizte, mintha a zsákmánya lenne. Egyszerűen széttépte.”
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!