Április 25-én, szombat este tartották a washingtoni Hilton Hotelben a szokásos fehér házi tudósítók éves vacsoráját, amit váratlanul félbe kellett szakítani, miután egy férfi eddig ismeretlen okokból tüzet nyitott egy szomszédos teremben, eltalálva többek között a titkosszolgálat egy emberét.
A lövöldözés után Donald Trump amerikai elnököt és J.D. Vance alelnököt a titkosszolgálat azonnal kivezették a teremből és elhagyták a hotelt is, ugyanakkor a vacsorára meghívott vendégeknek várakozniuk kellett, miután a titkosszolgálat lezárta a termet – a legtöbben a bálteremben az asztal alatt barikádozták el magukat, de voltak olyanok is, akiket a helyszínen lévő rendőrök és a titkosszolgálat tagjai a WC-be vezettek.
Az esetet sorra ítélik el a világ több vezetője. Az Európai Unióból mind az Európai Tanács, mind az Európai Bizottság elnökei elítélték, ahogy az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Kaja Kallas is.
António Costa Európai Tanács-elnök közösségi oldalán arról írt, az eset „mélyen nyugtalanító”, azonban megnyugtató, hogy mind Donald Trump amerikai elnök és felesége, valamint a vendégek is biztonságban és épségben vannak. Costa bejegyzését azzal zárja,
A politikai erőszaknak nincs helye a közéletben, és azt el kell utasítani.
Ezen gondolatában a legtöbb reagáló osztozott: Kaja Kallas úgy fogalmazott, jó hír, hogy minden résztvevő biztonságban van, a politikai erőszaknak pedig szerinte nincs helye egy demokráciában. Az EU főképviselője szerint „a szabad sajtó tiszteletére szervezett esemény soha nem válhat a félelem helyszínévé”, majd bejegyzését azzal zárta, hogy a sérült rendőrnek mielőbbi felépülést kívánt.
Ursula von der Leyen is bejegyzésében azt emelte ki, hogy megnyugtató, hogy mindenki épségben van, köztük az elnök és a first lady is. Az Európai Bizottság elnöke ugyanúgy hangsúlyozta,
az erőszaknak nincs helye a politikában, soha.
A többiekhez hasonlóan ő is megköszönte a rendőröknek a gyors reagálást, valamint hogy biztosították a biztonságot minden résztvevő számára. Később közösségi oldalán Ursula von der Leyen arról is beszámolt, hogy
telefonon egyeztetett Donald Trumppal, hogy kifejezze szolidaritását.
Ezen bejegyzésében szintén megköszönte a titkosszolgálat közbelépését, valamint azt is elárulta, Donald Trumppal mindketten hangsúlyozták, hogy a politikai erőszaknak nincs helye a demokráciákban.
Keir Starmer brit miniszterelnök a lövöldözésre úgy reagált, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!