Guido Crosetto olasz védelmi miniszter drámai figyelmeztetést fogalmazott meg az Iránnal kapcsolatos fegyveres konfliktus lehetőségéről: olyan „ijesztő” titkos információk birtokában van, amelyek alapján az egész európai kontinenst érintő eszkaláció fenyeget. A tárcavezető szokatlanul őszinte interjút adott a La Repubblica nevű olasz lapnak.
Napi huszonnégy órában élem át ezt a háborút és annak lehetséges következményeit. Munkám természetéből adódóan olyan információkhoz van hozzáférésem, amelyek miatt már nem tudok aludni. Félek attól, ami a következő hetekben bekövetkezhet, és attól, milyen hatással lesz mindez a gazdaságra és a mindennapokra
– fogalmazott Guido Crosetto. Az olasz védelmi miniszter egyértelművé tette, hogy Olaszország nem vett részt azokban a kulcsdöntésekben, amelyek a jelenlegi feszült helyzethez vezettek. Hangsúlyozta, hogy Róma nem támogatja az Iránnal vívott háborút, és hogy „az olaszok véleményét senki sem kérdezte meg”. Ezzel a szaktárca vezetője arra utalt, hogy ugyan Olaszország NATO-tagállam és az Egyesült Államok szövetségese, azonban nem történt szövetségesek közötti konzultáció a háború kitörése előtt.

Guido Crosetto 2022 októbere óta tölti be az olasz védelmi miniszteri posztot Giorgia Meloni kormányában. Az 1963-ban, Cuneóban született politikus az 1990-es évektől vesz részt aktívan a közéletben, az olasz parlamentnek több ciklusban is tagja volt. 2008 és 2011 között Silvio Berlusconi kabinetjében védelmi államtitkárként dolgozott. Guido Crosetto egyike a Fratelli d’Italia párt alapítóinak, és 2014 és 2022 között az olasz űrhajózási és védelmi ipari szövetség, az AIAD elnöki tisztét is betöltötte.
Még hosszabb háború jöhet, mint Ukrajnában
Guido Crosetto megítélése […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/kulfold/2026/04/01/iran-haboru-olasz-vedelmi-miniszter-donald-trump-kharg-sziget/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!