Elfogadhatatlan, hogy Izrael antiszemitizmussal vádolja a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészét – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben az MTI szerint.
Josep Borrell szerint Karim Khan fontos döntést hozott, amikor – ahogyan arról az Index is beszámolt – nemzetközi elfogatóparancs kiadását kérte a hágai testület illetékes kamarájától Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, Joáv Galant izraeli védelmi miniszterrel és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben.
Mint írtuk, a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze szerint alapos okkal feltételezhető, hogy Izrael miniszterelnöke és védelmi minisztere, Joáv Galant büntetőjogi felelősséget visel a Gázában elkövetett állítólagos háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért.
Az EU-tagállamok külügyminisztereinek találkozójára érkezve Borrell arról beszélt az újságíróknak, hogy az ügyészt, Karim Khant és a bíróságot megfélemlítették, antiszemitizmussal vádolták, „mint mindenkit, aki olyat tesz, ami nem tetszik a Benjámin Netanjahu vezette izraeli koránynak”.
„Tiszteletben kellett tartanunk ennek az intézménynek a munkáját, és a bíróságnak megfélemlítés nélkül kell döntenie arról, hogy mit gondol erről a kezdeményezésről” – hívta fel a figyelmet. A főképviselő aggályosnak véli, hogy Izrael a Nemzetközi Bíróság (ICJ) végzése ellenére folyatja a rafahi hadműveletet, ugyanakkor a Hamász rakétákkal támadja Izraelt. „Valóban dilemma, hogy a nemzetközi közösség hogyan tudja kikényszeríteni a határozat végrehajtását” – mutatott rá.
Az uniós tagállamok külügyminiszterei hétfőn megbeszéléseket folytatnak szaúd-arábiai, jordániai, egyiptomi, katari és egyesült arab emírségekbeli kollegáikkal, a gázai háborút követő kétállami megoldást célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. „Meghallgatjuk elképzeléseiket arról, hogyan lehet Palesztinát és a Palesztin Hatóságot minél jobban támogatni, és hogyan élénkítsük a kétállami megoldást célzó politikai folyamatot” – tette hozzá.
Azt is elmondta, hogy az EU kész újraéleszteni a 2005-ben indított és 2007-ben felfüggesztett EUBAM rafahi polgári missziót, amelynek keretében európai uniós alkalmazottak vettek részt a személy- és áruforgalom ellenőrzésében.
„Ma erről politikai döntést hozhatunk, amit aztán majd gyakorlatilag is megvalósítunk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ehhez Egyiptom, Izrael és a palesztinok jóváhagyása is szükséges […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!