Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter előadásában kijelentette: arról még nem lehet beszámolni, hogy a magyar gazdaság visszatért a teljes növekedési pályára, de 2024-ben a gazdaság egy újraindulást tesz lehetővé, ezt az első negyedéves adatok is bizonyítják.
Miért nem érzik az emberek a különbséget, a válságból való kilábalást, miközben az infláció és a gazdasági válság a múlté?
– tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy nem látnak inflációs veszélyeket a rendszerben, a termelői árak deflációt mutatnak.
Úgy véli, hogy az inflációs alapfolyamatok tekintetében nincs probléma, miközben legyőztük az ikerdeficit problémakörét. Szerinte a költségvetés hiányát fokozatosan kell tovább csökkenteni.
Jó hír a nyugdíjasoknak
„Az egyensúly helyreállítása garantált, a nagy kérdés, hogy mekkora lesz a növekedés, és milyen gyorsan következik be. Nemzetközi összehasonlításban is jók a friss adatok” – fogalmazott Nagy Márton, aki szerint többek között a fogyasztás helyreállítása, a beruházási aktivitás újraindítása, a magas exportaktivitás fenntartása és a munkaerőpiaci aktivitás növelése tárcájának fő feladata. Úgy látja, a fogyasztás visszaesését enyhíteni kell, az embereknek elegük van az infláció és koronavírus-járvány hatásaiból, a turisztikai számok is azt mutatják, hogy újraindulhat a fogyasztás. A jelenlegi adatok alapján idén hatszázalékos reálbér-növekedésre számít, a minimálbérek emelése javított a helyzeten, a kormány ösztönözte a béremeléseket.
![Nagy Márton](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5658/56581/565815/56581571_894bfb94fb3c3a1f9eaa0251000db483_wm.jpg)
A TÁRCAVEZETŐ SZERINT REÁLNYUGDÍJ-EMELKEDÉS IS LESZ IDÉN, 1,5 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉSRE SZÁMÍT. ÚGY VÉLI, HOGY A KISKERESKEDELMI FORGALOMBAN IS TAPASZTALHATÓ A FOGYASZTÁS VISSZAPATTANÁSA.
Meglepőnek tartja, hogy az inaktivitási ráta csökkent a munkaerőpiacon. Az inaktívak száma 89 ezerrel esett vissza, ami már nagyon régóta nem fordult elő, miközben kevesebb a közfoglalkoztatottak száma. Nagyon alacsony a munkanélküliség Magyarországon, ugyanakkor még van tartalék a magyar rendszerben, képzések révén új embereket lehet bevonni. A magánszektorba 40-50 ezer ember ment át az államigazgatásból.
Idén 2,5 százalékos növekedésre számít.
Kiemelte, hogy a magyar üzemanyagárak a régiós átlagár alatt vannak. Nagy szerint a kamatstop a kkv-szektorban is kiemelt szerepet játszott. „Az elektromos autók piacán fog múlni az európai gazdaság sikere“ – jelentette ki, hozzátéve, hogy ennek hatalmas szerepe lesz a magyar gazdaságban is.
Regionális dráma
Navracsics Tibor területfejlesztési és közigazgatási miniszter előadásában arról beszélt, hogy az elmúlt tíz évben centralizálva osztották el az uniós forrásokat, ez pedig elhalványította a területi metszetet. A tárcavezető elmondta, hogy 2022 óta szeretnék a horizontális szemléletmódot bevezetni a területfejlesztést illetően, szerencsésnek tartja, hogy 2024. január elseje óta a területfejlesztéssel összefüggő szektorok egy politikai vezetés alatt állnak.
A növekedés és az egyensúly bonyolult viszonyban áll. Szépen zárkózunk fel az EU átlagához, de regionális szinten nem olyan jó a helyzet
– fogalmazott.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!