„A dolgozók jelentős része tapasztalhatta, hogy az utóbbi években – főleg tavaly – csökkent a nettó keresete, vagy annak reálértéke. Vagyis a vágtató infláció mellett jóval kevesebbet tudott vásárolni a pénzéért, mint korábban” – írta pénteken a 24.hu.
Nem sokat kellett várni a Nemzetgadzasági Minisztérium (NGM) reakciójára. A tárca a közleményében éeszögezte: 2023-ban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete egy év alatt 47 ezer forinttal 379 836 forintra emelkedett,
Az NGM álláspontja szerint tavaly a bérdinamika magas volt, a bruttó bérek 14 százalékkal emelkedtek. A reálbéreket a háborús infláció csökkentette, azonban a kormány hatékony intézkedéseinek köszönhetően letörte és visszaszorította az inflációt. Ezt olyan intézkedések segítették, mint az online árfigyelő vagy a kötelező akciózás – összegezték.
Soha nem látott magasságba
A közlemény szerint mindennek eredményeképpen tavaly szeptember óta – a korábbi években megszokott módon – újra emelkedik a fizetések vásárlóereje, azaz egyre többet ér a családok jövedelme.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/05/31/berek-munkaeropiac-fizetesemeles-fizetesek/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!