A társaság adózott eredménye ugyanakkor mintegy 18 milliárd forint veszteséget mutatott az első három hónapban az egy évvel korábbi 1,17 milliárd forint veszteség után. A negatív eredményt leginkább a pénzügyi ráfordítások, illetve az értékcsökkenés és amortizáció alkalmával kimutatott, pénzkiáramlással nem járó tételek okozták – közölte a 4iG.
A nettó árbevétel 89 százaléka a telekommunikációs, míg 11 százaléka az informatikai divízió tevékenységéből származott. Földrajzi megoszlás szerint 85 százalékát a magyarországi, 11 százalékát az albán, 4 százalékát a montenegrói piac adta.
A cég folytatta organikus növekedését
A tájékoztatás szerint a 4iG csoport az idei első negyedévben folytatta organikus növekedését. A tervek szerint halad a tavaly ősszel indított, a 4iG csoport távközlési és informatikai üzletágait érintő transzformációs program végrehajtása.
A vállalati struktúra átalakítása kereskedelmi és infrastruktúra vállalatokra a későbbiek során lehetőséget teremt a hálózati- és mobilinfrastruktúra kisebbségi üzletrészének értékesítésére, a nagykereskedelmi tevékenység kiszélesítésére, a cégcsoport versenyképességének növelésére, valamint a hitelállomány csökkentésére, ennek […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/05/31/4ig-arbevetel-adozas-eredmeny-ebitda/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!