A magyarok 733 638 vendégéjszakát töltöttek Németországban tavaly, ami 21,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, egyúttal azt is megmutatja, hogy hazánk, mint a szövetségi köztársaság beutaztató turizmusának küldőpiaca 87 százalékban már felépült a koronavírus-járvány által okozott válságból, ekkora arányban ugyanis már hozta a pandémia előtti 2019-es rekordév számait – derült ki a Német Turisztikai Hivatal (DZT) éves sajtótájékoztatóján.
Utaznak a magyarok
Czeiszing Miklós, a képviselet vezetője ismertette, hogy Németország a honfitársaink kedvenc külföldi úticéljának mezőnyében az előkelő harmadik helyen áll, előtte van Ausztria és Horvátország, ugyanakkor Olaszországot megelőzi.
- A legtöbbször Berlinben (57 069 vendégéjszaka) hajtották álomra a fejüket az elmúlt évben a magyarok,
- de előszeretettel keresték fel Münchent (47 395), Hamburgot (15 667) és Frankfurtot (15 461).
A turisztikai hivatal adatai szerint 32 százalék megy üdülni, 31 százalék üzleti útra, a fennmaradó 37 százalék motivációja pedig rokonok, ismerősök meglátogatása (VFR – visiting friends and relatives) vagy egyéb.
Tartományi megosztásban, az ott töltött vendégéjszakák arányában az élboly pedig a következő:
- Bajorország (36,1 százalék),
- Baden-Württemberg (17,2),
- Berlin (9,5),
- valamint Észak-Rajna-Vesztfália (8,9).
Tágítva az értelmezési tartományt, Németország 53,8 millió utazással a második helyen áll az európaiak célpiacai között, a képzeletbeli dobogón Spanyolország (70,9 millió) mögött, de Franciaországot (41,9) megelőzve. A trió tagjai közül éves alapon azonban a németek tudhatják magukénak a legnagyobb (17 százalékos) növekedést, míg a franciák 15, a spanyolok 12 százalékkal múlták felül tavaly e tekintetben a 2022-es eredményüket.
Fókuszban a futball
A sajtótájékoztatón […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/gazdasag/2024/03/12/utazas-turizmus-nemetorszag-labdarugas-euro2024/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!