A korábbi hasonló célú pályázat folytatásaként újra megnyílik a Tudományos Mecenatúra program, amely idén egymilliárd forintos keretösszeggel segíti a hazai tudományos eredmények láthatóságát és a magyar kutatói közösség bekapcsolódását a nemzetközi vérkeringésbe – tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-t. A minisztérium közleménye szerint a felhívás égisze alatt
külföldi konferenciarészvétellel, nemzetközi konferenciák hazai szervezésével és tudománykommunikációval kapcsolatos költségeket lehet majd finanszírozni.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) által meghirdetett felhívás három alprogramból áll. A kutatóintézmények és a kutatás-fejlesztést végző vállalkozások május 28-ig adhatják be pályázataikat külföldi konferencián való részvételre, nemzetközi közönséget is célzó hazai tudományos események megszervezésére, illetve a hazai kutatás-fejlesztési eredményeket népszerűsítő és tudatosító tevékenységek támogatására.
A felhívás részletei már elérhetők az NKFI Hivatal honlapján. A Hivatal az érdeklődőket és a potenciális pályázókat tájékoztató rendezvénnyel is segíti, amelyen nemcsak a lehetőségeket és az elvárásokat ismerhetik meg, hanem a sikeres tudománykommunikátorok is beszélnek majd saját tapasztalataikról és műhelytitkaikról.
Hatalmas tervek
„A Tudományos […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!