Sem a szakmai érvekre, sem a józan észre nem voltak tekintettel, és a kárát nem csak Budapest, de az egész ország érezni fogja – reagált a Személyhajósok Szövetsége a Fővárosi Önkormányzat szerdai döntésére, amellyel elfogadták a hajós szervezetek által ellenzett Duna-parti Építési Szabályzat módosítását. Szerintük ezzel ellehetetlenítik a dunai személyhajózást Budapesten.
Közleményükben arról írnak, hogy nem véletlenül tartózkodtak a szerdai közgyűlésen a képviselők a Duna-parti Építési Szabályzat (Dész) megszavazásától, hiszen úgy vélik, az nem tartalmaz megoldásokat a fennálló problémákra, ugyanakkor továbbiakat szül.
Mint arról beszámoltunk, a mai napon tartotta a Fővárosi Közgyűlés az utolsó rendes ülését, ahol először nem, végül Karácsony Gergely ismételt szavazáselrendelése után két DK-s képviselő – Niedermüller Péter és Élő Norbert – igen szavazatával elfogadták a Duna-parti Építési Szabályzat módosítását.
Karácsony Gergelyé és a Fővárosi Közgyűlésé a felelősség
A tervezett módosítás ellen korábban 27 hajó részvételével kirajzással egybekötött demonstrációt tartott a Duna budapesti szakaszán a Magyar Hajózási Országos Szövetség és a Személyhajósok Szövetsége. A részt vevő hajókon több mint négyezer utas volt, erről szóló helyszíni riportunkat ide kattintva olvashatja el.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2024/04/24/duna-hajozas-fovaros-budapest-kozgyules-desz-tiltakozas/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!