A magyar szövetség közösségi oldalának beszámolója alapján Szarvas Alexandra szövetségi kapitány együttese szoros mérkőzést játszott a magasabban jegyzett, A ligában szereplő riválissal. A magyarok góljait a 18 éves Vincze Borbála, valamint Kaján Zsanett szerezte, előbbi első válogatott találatát jegyezte. Ez a barátságos találkozó volt a magyar csapat utolsó mérkőzése a …
Bővebben »Nem sárga és nem savanyú, mégis a miénk: kiválasztórendszerrel alapozzák meg a jövőt
Magyarországon a kézilabdázóknál immár negyedik éve működik kétfordulós akadémiai kiválasztórendszer, amihez opcionálisan csatolnak egy harmadik, immár direkt célzott találkozót. Korábban jellemzően a klubok saját maguk és saját hatáskörükben intézték az utánpótlásuk feltöltését, a legreményteljesebb – vagy annak gondolt – fiatalok körüludvarlását. Az érintett fiatalok pedig akár egyikről a másikra vándorolva …
Bővebben »Piastri harmadszor is megnyerte a katari sprintet, szorosodik a harc az F1-es világbajnoki címért
A 2025-os versenynaptár utolsó előtti futamára úgy érkezett a mezőny a két McLaren Las Vegas-i kizárása után, hogy Max Verstappennek valós esélye maradt, hiszen 24 pontra csökkent a hátránya az éllovas Lando Norrisszal szemben. Ennek ellenére a pénteki nap nem a négyszeres világbajnokról szólt, hiszen idén először még csapattársa, Cunoda …
Bővebben »A Fradi után a Paksot is megtréfálta a remeklő Zalaegerszeg
A labdarúgó Fizz Liga 15. fordulójának első szombati mérkőzésén az utolsó pillanat döntött: Szendrei Norbert lőtt a jobb felsőbe egy szabadrúgás után lefejelt labdát (1–0). A középkezdésre sem maradt már idő, így a Zalaegerszeg sorozatban harmadszor nyert, a legutóbbi öt fordulóban pedig a Ferencvárost, a Diósgyőrt, a Győrt és a …
Bővebben »Hiába cáfolták, mégis a legenda válthatja beugróként Arne Slotot a Liverpool kispadján
Bár maga Arne Slot elismerte, hogy volt egy megbeszélése a Liverpool amerikai tulajdonosaival, de ahogy a vezetőedző hangsúlyozta, ilyen megbeszélésekre minden héten sor kerül, szóba sem került a holland szakember leváltása a történelmi mélységek felé zuhanó csapat éléről. Az utóbbi 12 meccsen elszenvedett kilenc vereség azonban óhatatlanul felerősíti azokat a hangokat, …
Bővebben »Az utolsó futamon jött a dráma: kilencedszer is világbajnok lett a francia legenda
A Toyota 41 éves pilótája sikerének értékét növeli, hogy a 14-ből három vb-futamon rajthoz sem állt a szezonban. Ogier hárompontos hátránnyal érkezett a zárófordulóra, amelyen – a sorozat honlapja alapján – szinte minden pilótának meggyűlt a baja a defektekkel. A hétvégéből végül a vb-aspiránsok közül így is Ogier jött ki …
Bővebben »Ijesztő jelenetek után mentővel vitték kórházba a magyar futball reménységét
A 20 éves középpályás a 3–0-ra megnyert mérkőzés 15. percében ütközött fejjel a hazaiak játékosával, a montenegrói Bojan Szankoviccsal, aminek következtében percekig ápolták a pályán, mielőtt a mentők kórházba szállították. A mérkőzés után Sergio Navarro vezetőedző azt mondta, Szűcs Tamást kórházba szállították, de „úgy tudja, már jobban van”. A hírek …
Bővebben »Idegenben botlott Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata
A vendégeknél Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta az összecsapást, ami után a lipcseiek csak öt pontra közelítették meg az eggyel kevesebbet játszó éllovas Bayern Münchent. A mérkőzés összefoglalója Bundesliga 2025–2026, 12. forduló Mönchengladbach–RB Leipzig 0–0 szombaton játsszák: Hoffenheim–Augsburg 15.30 Bayern München–St. Pauli 15.30 Union Berlin–Heidenheim 15.30 Werder Bremen–Köln …
Bővebben »Vonyítani tudna a fájdalomtól a láncdohányos kapus, de ha kell, kivédi Mbappé büntetőjét
Wojciech Szczesny 35 évesen sokadik virágzását éli, ma már a Barcelona csapatában. Ez a legkevésbé sem természetes, hiszen tavaly nyáron a két karjában érzett elviselhetetlen fájdalom miatt kölcsönös megegyezéssel felbontotta szerződését a Juventus csapatánál, és visszavonult. Sok évvel ezelőtt, egészen pontosan 2008-ban, amikor még az Arsenalban védtem, egy tornatermi edzésen …
Bővebben »Bombameglepetés a női kézi vb-n: az újonc Feröer-szigetek legyőzte az Ambros Martín vezette spanyolokat
Kettő–kettő után sorozatban háromszor vette be a tunéziaiak kapuját a francia válogatott, ennél jobban viszont az első félidő derekáig nem tudott eltávolodni. Ekkortájt hatott a nézőtérről felhangzó „allez les Bleus!” buzdítás, 12–7-re alakította az állást a francia együttes, amely a tavalyi Európa-bajnokság bronzmérkőzése óta – itt a magyar csapat múlta …
Bővebben »
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!