A tűzszüneti megállapodást Egyiptom, Katar és az ENSZ tisztségviselőinek közvetítésével kötötték meg a felek. Kedd reggel óta az izraeli hadsereg szóvivőjének, Daniel Hagarinak a közlése szerint száznégy rakétát indítottak el Gázából, melyekből tizenegy a tengerbe esett, tizennégy még az övezetben robbant fel, huszonnégyet sikeresen elfogott a vaskupola légvédelmi rendszer, negyvennyolc …
Bővebben »Agyonlőtte testőre az ugandai kormány egyik miniszterhelyettesét
Charles Okella Engola – maga is nyugalmazott ezredes – a foglalkoztatási ügyekért felelős miniszterhelyettesként szolgált a kormányban. Felix Kulayigye, a hadsereg szóvivője röviden annyit közölt a Twitteren, hogy Engola meggyilkolásához „egy szerencsétlen incidens” vezetett, amelynek részleteiről csak az ügy kivizsgálása után tájékoztatják a nyilvánosságot. A támadót később Wilson Sabiitiként azonosították. …
Bővebben »Kiakadtak az ukránok, kannibálnak tartják „Putyin csatlósát”
Marija Lvova-Belova, az orosz elnöki hivatal gyermekjogi biztosa akkor került a hírekbe, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki ellene. Most a Vice-nak adott interjúban arról beszélt, nem lát semmi rosszat abban, hogy a megszállt területekről elhurcolt ukrán gyerekek orosz állampolgárságot kaphatnak. Marija Lvova-Belova, az orosz elnöki hivatal gyermekjogi biztosa …
Bővebben »36 ausztrált menekített ki a légierő Szudánból
Penny Wong ausztrál külügyminiszter szerdán megerősítette, hogy a csoportot Szudánból Ciprusra szállították az Ausztrál Védelmi Erők (ADF) repülőgépén. Sajnos maradtak még ausztrálok Szudánban, konzulátusunkon keresztül együttműködünk velük, és arra érjük azokat az ausztrálokat, akik még nem tették meg, hogy regisztráljanak (A címlapi kép illusztráció!) Forrás: https://www.origo.hu/nagyvilag/20230503-ausztralok-kimenekitese.html *Tisztelt Olvasó! Amennyiben a …
Bővebben »5,2-es erősségű földrengés rázta meg Kínát, sérültek is vannak
A földrengés nem sokkal éjfél előtt történt, a helyi jelentés szerint hárman sérültek meg könnyebben, őket kórházba vitték. Károk keletkeztek lakóházakban, a víz- és az áramellátásban, a közlekedési és kommunikációs infrastruktúrában – közölte szerda reggeli sajtótájékoztatóján Csang Jün-ji, a város polgármestere. A mentésre több mint 2400 embert küldtek, 365 sátrat, …
Bővebben »Több embert elsodort a lavina Nepálban, egy különleges növényt kerestek
A négy nő és egy férfi kedden tűnt el, amikor Biasz faluban táborukra lavina zúdult, hét társuknak sikerült elmenekülnie – mondta Pradip Szingh Dhami, Darcsula körzet rendőrfőnöke telefonon a Reuters hírügynökségnek. A falu Nepál fővárosától, Katmandutól mintegy 500 kilométerre északnyugatra található. Forrás: https://www.origo.hu/nagyvilag/20230503-tobb-embert-elsodort-a-lavina-nepalban.html *Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult …
Bővebben »Elfogták az öt szomszédja lemészárlásával gyanúsított férfit
Francisco Oropesat Clevelandtől 30 kilométerre egy másik településen fogták el, jelenleg őrizetben van. A San Jacinto megyei ügyész, Todd Dillon kedd esti közlése szerint a hatóságok vizsgálják, hogy a férfit a szökésben segítette-e valaki. Oropesa a jelentések szerint illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban, a hatósági iratok szerint ötször utasították ki, …
Bővebben »Kizárták a választásokból az elítélt neonáci politikus által alapított pártot
A februárban megszavazott törvénymódosítás kizárja a választásokon való részvételből a komoly bűncselekmények elkövetésében bűnösnek talált politikusok által vezetett pártokat, illetve azokat, amelyek „nem szolgálnák a demokratikus alkotmány szabad működését” − közölte az MTI. Ennek megfelelően Iliász Kaszidiarisz volt törvényhozó és az általa vezetett Görögök párt nem indulhat a május 21-i választásokon. …
Bővebben »Csődbe ment a népszerű diszkont légitársaság
A Go First indiai diszkont légitársaság három napra felfüggesztette járatait, mert Airbus A320neo flottája felének üzemképtelenségét okozza a Pratt & Whitney hajtóművek hibája, és csődvédelembe vonult. A Go First üzemeltetési okokra hivatkozva törölte összes járatát május 3. és 5. között. A problémát a cég A320neóinak nagy részén használt Pratt & Whitney …
Bővebben »A Kreml ragaszkodik a nyilvános nyomozáshoz az Északi Áramlat ügyében
A Kreml az Északi Áramlat elleni szabotázs vizsgálatának felgyorsítását és az eredmények mielőbbi közzétételét követeli. Az Északi Áramlat gázvezetéket még tavalyi szeptemberben érte támadás. A robbantások következtében a gázvezeték jelentős károkat szenvedett. A szabotázs Svédország és Dánia felségvizein történt, és mindkét ország azt állítja, hogy a robbanások szándékosak voltak. Az ügyet …
Bővebben »
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!