A beszélgetésben elsősorban a fővárosi cégek működését, a Városháza irányítását, valamint a kormány és Budapest viszonyát érintette Vitézy. Szerinte a fővárosi cégvilágban tovább él egy „szocialista személyi hálózat”, a döntéshozatal sokszor átláthatatlan, és a város működését gyakran inkább a politikai kommunikáció határozza meg, mint a tényleges eredmények. Vitézy Dávid ugyanakkor arról is beszélt, hogy a főváros pénzügyi mozgástere valóban szűk, és bizonyos problémákért a kormányzati politika felelős.
A műsorban a legfontosabb kijelentések az alábbiak voltak:
- A fővárosi vállalatoknál tovább él egy, még a korábbi MSZP-s városvezetés idején kialakult személyi hálózat. Szerinte miközben az MSZP politikailag jelentősen meggyengült, a fővárosi cégekben továbbra is feltűnnek olyan vezetők és döntéshozók, akik korábban szocialista politikusokhoz vagy vezetőkhöz kötődtek.
- A Budapesti Közműveknél történt belső ellenőrzésről azt mondta: a cég gyakorlatilag egyik napról a másikra megszüntette a belső ellenőrzést: az ellenőröket kivezették az épületből, elvették a számítógépeiket, és a folyamatban lévő vizsgálatok sorsa sem tisztázott. Vitézy szerint különösen problémás, hogy erről a közgyűlést nem tájékoztatták, a tulajdonosi bizottság sem tudott róla, a vizsgálatok egy részét külső cégnek szervezték ki.
- Vitézy szerint a főváros számos problémája mögött valódi pénzhiány áll. A képviselő szerint a budapesti úthálózat fenntartásához évente 35-40 milliárd forint lenne indokolt.
- Budapest alkalmas lehetne egy olimpia megrendezésére, de jelenlegi állapotában a város infrastruktúrája nem felel meg egy ilyen esemény követelményeinek.
- A Moody’s Ratings nemzetközi hitelminősítő nemrég leminősítette Budapest besorolását. Vitézy szerint ez azt jelzi: ha nem változik a főváros finanszírozási környezete, Budapest a jövőben akár a saját adósságainak visszafizetésével is nehézségekbe ütközhet.
- A beszélgetésben Lázár János közlekedési minisztert is élesen bírálta, szerinte „ilyen rossz közlekedési minisztere talán még sosem volt az országnak”.

A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!