Nem indul ez az április 12-i országgyűlési választásokon Kopping Rita, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőjelöltje a Bács-Kiskun vármegyei egyes számú országos egyéni választókerületben.
„2013 óta veszek részt a politikában. Ez idő alatt végig egyetlen cél vezérelt: a Fidesz leváltása és a NER rendszerének lebontása. Ha ezt bárki kétségbe vonja, az egyszerűen nem mond igazat” – írja a közösségi oldalán a kecskeméti önkormányzati képviselő.

Úgy véli, Magyarországnak több pártra, valódi vitákra és együttműködésre volt szükség, ezért meghozott egy újabb nehéz döntést, miszerint visszalép a választásoktól. Kopping Rita fontosnak tartja, hogy a pártok közösen induljanak el a Fidesz ellen az egyéni választókerületekben, hogy ne a kormánypárt jelöltje legyen a nevető harmadik.
A DK politikusa szoros versenyt vár a Kecskemét-központú körzetben, ezért arra kéri a többi ellenzéki párt jelöltjeit is, hogy mérjék fel, érdemes-e elindulni az országgyűlési választásokon. A szimpatizánsoktól azt kéri, hogy listán támogassák a Demokratikus Koalíciót, míg egyéni választókerületben a győzelemre legesélyesebb ellenzéki induló mellé húzzák az ikszet.
Korábban arról írtunk, hogy nem indul el Budapest 9-es számú egyéni választókerületében az idei országgyűlési választásokon Szabó Szabolcs, aki a Csepel-Pesterzsébet központú körzetet 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is megnyerte. A képviselő úgy véli, az aláírásgyűjtéseknél azt tapasztalta, nem tudná megismételni a korábbi sikereit, így függetlenként sem lesz ott a szavazólapon.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!