Magyar Péter nyolc vezető közjogi tisztségviselőt szólított fel távozásra. A Tisza Párt elnökének listáján szerepel az államfő, a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész, továbbá az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal és a Médiahatóság vezetői is. Magyar Péter emellett arról is beszélt, hogy felszabadítja az igazságszolgáltatást, és létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalt.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt hétfő este Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter és Zamecsnik Péter ügyvéd, akik az ezzel kapcsolatos kérdéseket igyekeztek megválaszolni. Bárándy Péter szerint a kétharmados törvények eredetileg az alapjogot kellene hogy védjék, ezzel szemben a ma működő törvények inkább a hatalom bebetonozottságát szolgálják. Az egykori miniszter úgy véli, ezeket le kell bontani, és a Tisza Párt ezt meg is fogja tenni. A szakértők kitértek Sulyok Tamás köztársasági elnök pozíciójára, aki egyelőre nem kíván lemondani a tisztségéről.
Zamecsnik Péter szerint ettől függetlenül az államfőt el lehet mozdítani a helyéről, ennek pedig két módja van: a felszólítás a tisztességes, demokratikus úton való lemondásra, illetve egy agresszívabb változat, amikor „elkezdünk jogászkodni”, és […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!