A Puskás Arénában megrendezésre kerülő Magyarország–Görögország labdarúgó-mérkőzés miatt kedd délutántól sűrítik a 2-es és a 4-es metró, valamint az 1-es villamos járatait, a stadion környékén lezárások lesznek, korlátozzák a parkolást és változik egyes buszok, trolibuszok forgalmi rendje – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Azt kérik, hogy a szurkolók közösségi közlekedéssel közelítsék meg a helyszínt. Az arénába a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni. A létesítmény gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló idő alatt a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető.
Lezárják várhatóan kedd 16 és 22 óra között a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között, a Verseny utcát teljes hosszúságban és az Istvánmezei utat. A mérkőzés után körülbelül egy órára lezárják a Stefánia utat is a Hungária körút és a Thököly út között. A lezárások miatt változik a 30-as autóbusz, a 75-ös és a 77-es trolibusz forgalmi rendje – közölte a BKK.
Szlovénia legyőzésével kezdte az esztendőt a Rossi-csapat, Görögország nehezebb ellenfélnek ígérkezhet
Szombaton a magyar labdarúgó-válogatott álmoskás első félidő után, ám összességében megérdemelt módon 1–0-ra legyőzte Szlovéniát a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen. A mieink gólját a válogatottban másfél év után pályára lépő Schön Szabolcs szerezte.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!