Tatabányán a 2026-os költségvetés körüli vita jelenleg is elhúzódó politikai és pénzügyi konfliktus, amelyben a városvezetés, az ellenzéki képviselők és helyi politikai oldalak egymástól élesen eltérően értelmezik a helyzetet. A legfontosabb tény, hogy a költségvetési rendelet tervezete már a közgyűlés elé került, de a képviselők többsége többször sem szavazta meg, így a város egyelőre elfogadott büdzsé nélkül maradt.
2026. évi költségvetésének összevont bevételi és kiadási főösszege 37,928 milliárd forint volt. A rendelettervezet 33,421 milliárd forint költségvetési bevétellel és 37,098 milliárd forint költségvetési kiadással számolt, amely 3,676 milliárd forintos költségvetési hiányt eredményezett volna
– számolt be még februárban a város a tervezetről. Természetesen ezt a hiányt előző évi maradványból és külső forrásokból pozitívvá varázsolták volna, de ez csak a Többségben Tatabányáért frakciónak – vagyis a benyújtó polgármestert támogatóknak – felelt volna meg.
Szücsné Posztovics Ilona polgármester azt is kifejtette, hogy álláspontja szerint a 2026-os büdzsé rendkívül szűk mozgástérrel készült, a külső elvonások miatt pedig egyensúlyi problémák vannak. Egy nyilvános bejegyzésében azt is jelezte, hogy a költségvetés fenntarthatóságához akár több milliárd forintos hitelre is szükség lehet, mert más megoldást nem lát a működés biztosítására. Ez azt sugallja, hogy a városvezetés a pénzügyi nehézségek fő okát az állami elvonásokban (például a 3,5 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulás) és a csökkenő bevételekben (például iparűzési adó) látja.
Érdekesség egyébként, hogy a decemberi közgyűlésen arról döntöttek, hogy az iparűzésiadó-bevételek 15 százalékát látnák reálisnak a szolidaritási hozzájárulás mértékének megállapításánál, amely a 9,975 milliárd forintnak – amellyel a költségvetés számol – nem a 15 százaléka, hanem 3,5 milliárd forint. De még úgy sem jön ki ez az összeg, ha a környei ipartelep bevételeit is ideszámítjuk, amely plusz 2 milliárd, mert a 11,975 milliárdnak még mindig nem 3,5 milliárd a 15 százaléka – sokkal inkább 1,79 milliárd, de már ez is a megengedőbb változat.
Egyeztetés nélkül
Az ellenzék szerint viszont a költségvetés csúszása politikai és vezetési problémák következménye. Véleményük szerint a városnak március közepéig sem lett költségvetése, ugyanis ehhez nem történt elegendő egyeztetés a frakciók között, ami tovább növelte a bizonytalanságot.
Azt is hangsúlyozzák, hogy a költségvetés elfogadása Boda Bánk, mi hazánkos képviselő szerepével is összefügg, ugyanis az ő támogatása nélkül nehéz többséget kialakítani bármelyik oldalnak, és emiatt folyamatos politikai alkudozás zajlik. Több olyan belsős beszélgetést is hallottunk, mely szerint „Boda egyelőre kéreti magát”, ami azt sugallja, hogy a döntés kulcsfigurája lehet a végső szavazásnál, ahogy volt 2025-ben is, ugyanis egyesek szerint a Jégpálya elleni akciót kapta Szücsnééktől a szavazatáért – erről Gál Csaba fideszes képviselő itt beszélt bővebben.
Szintén a mérleg nyelve lehet egyébként Gutai Zsolt, a Generációk Tatabányáért képviselője, aki úgy próbál lavírozni a nagy frakciók között, hogy egy esetleges kompromisszum létrejöhessen, viszont elmondása szerint a költségvetés megtervezésekor a polgármester
nem kért a képviselőktől javaslatokat, és semmilyen egyeztetést nem tartott.
Így a benyújtás után a képviselőknek már csak kisebb módosítások benyújtására van lehetősége utólag, tehát arra az esély, hogy érdemben változtatást eszközöljenek a város 2026-os költségvetésének – Gutai által dilettánsnak nevezett – tervezetében, gyakorlatilag egyenlő a nullával. „Próbáltam felfedezni a tegnapi ülésünkön tárgyalt, 2026. évre vonatkozó költségvetési javaslatban, hogy milyen koncepció mentén készült, illetve a jelenlegi gazdasági folyamatok fényében milyen tartalékok vannak benne. Nem igazán találtam” – fogalmazott a márciusi közgyűlés után.

Dilettantizmus?
Gutai azt is kifejtette, hogy mitől elfogadhatatlan számára a költségvetés, ezek pedig jelenleg a következők:
- „Hiába terveznek közel 1,4 milliárdos pluszt az önkormányzati lakáskasszánál, egész egyszerűen nem akar Szücsné és csapata pénzt fordítani a lakások fejlesztésére. (Ez az egyenleg jól tervezhető, kevés a bizonytalanság benne.)
- A kötelező feladatok tekintetében a városüzemeltetésnél közel félmilliárdot terveznek elvonni, de nem voltak hajlandók elárulni, pontosan miből akarnak elvenni.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!