A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kezdeményezésére az elmúlt években szakemberek bevonásával széles körű kutatás indult a gyerekrendezvények zajterhelésének vizsgálatára. Összesen 21 rendezvényen végeztek méréseket. A vizsgált rendezvények háromnegyede a veszélyes, kockázatos kategóriába tartozott.
Visszafordíthatatlan folyamat
„Itt gyerek táncversenyekről, gyerekmozikról, gyereknapi összejövetelekről beszélünk” – kezdte az Indexnek Gáborján Anita, fül-orr-gégész, audiológus, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense.
Sok esetben a gyerekek közvetlenül a hangfal mellett játszottak, vagy éppen felültették őket a hangfalra, ezáltal még inkább ki vannak téve a zajártalomnak. A törvényjavaslatunk tartalmazza azt is: a rendezvény szervezőjének legyen tájékoztatási kötelezettsége arról, hogy milyen lesz az esemény zajszintje. Ha ez meghaladja a megengedett mértéket, akkor köteles zajvédő eszközöket biztosítani.
A szakértő szerint a szülőknek és a fiataloknak is érdemes tudatosan hozzáállni ehhez a problémához. Példaként említette, hogy a használt fejhallgatók hangerejét ellenőrizzék, és szükség esetén csökkentsék azt.

Gáborján Anitától megtudtuk: a WHO becslése szerint világszerte több mint 1 milliárd fiatal hallása van veszélyben. Magyarországon korábban nem történt átfogó, erre vonatkozó mérés.
A szakember hangsúlyozta: már egy-egy jelentős zajterhelés hatására is károsodhatnak a belső fül szőrsejtjei. Ezek roncsolódása visszafordíthatatlan folyamat, amely maradandó halláskárosodáshoz vezethet. A túlzott zaj emellett fülzúgást, koncentrációs nehézségeket és más egészségügyi problémákat is okozhat. Az is riasztó adat, hogy a hazai felnőtt lakosság mintegy 10 százaléka él állandó fülzúgással.
A Hallás Világnapja alkalmából rendezett eseményen Márki Ferenc villamosmérnök, az MTA Akusztikai Osztályközi Állandó Bizottságának elnöke elmondta: a szakemberek létrehoztak egy hatlépcsős zajkockázati rendszert.
A javasolt rendszer […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!