Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Az óceánok műanyagszennyezése továbbra is az egyik legsúlyosabb globális környezeti probléma. Az elmúlt évtizedekben az emberiség által termelt hatalmas mennyiségű műanyag jelentős része a tengerekben kötött ki, ahol rendkívül lassan bomlik le, miközben egyre kisebb darabokra esik szét. A szemétkupac tengeri élővilágra gyakorolt hatása pedig igencsak sokrétű, ugyanis a műanyagdarabok fizikai sérüléseket okozhatnak az állatoknak, mérgező vegyi anyagokat halmozhatnak fel a felszínükön, és gyakran kerülnek halak, tengeri madarak vagy tengeri emlősök gyomrába is.
A probléma egyik legismertebb jelképe a Csendes-óceán északi részén található Great Pacific Garbage Patch, vagyis a Nagy csendes-óceáni szemétsziget – ez az óceáni terület évtizedek óta a műanyagszennyezés egyik leglátványosabb példája. A legújabb kutatások azonban arra utalnak, hogy a jelenség nem csupán környezeti katasztrófa, hanem egyúttal egy különös, ember által nem szándékosan létrehozott ökológiai kísérlet is, amelyben a természet – legalább részben – alkalmazkodni próbál az új körülményekhez.
Magyarország területének 17-szeresére nőtt probléma
A Nagy csendes-óceáni szemétsziget az Észak-csendes-óceáni szubtrópusi örvény, vagyis a North Pacific Subtropical Gyre területén helyezkedik el, nagyjából Hawaii és Kalifornia között. Ez a hatalmas, körkörösen áramló vízrendszer természetes módon összegyűjti a lebegő törmeléket, és nem engedi könnyen szétszóródni az óceánban.
Emiatt sokáig úgy képzelték, hogy a szemétsziget egyetlen hatalmas, szilárd műanyag-sziget. A valóság azonban egészen más, hiszen egy rendkívül kiterjedt, diffúz területről van szó, ahol a műanyag koncentrációja magasabb a környező óceánhoz képest, de nem alkot összefüggő szigetet.
A becslések szerint mintegy 1,8 billió műanyagdarab található itt, amelyek össztömege körülbelül 80 ezer tonna, és az érintett terület nagysága elérheti az 1,6 millió négyzetkilométert – ez több mint 17-szer akkora, mint Magyarország kb. 93 ezer négyzetkilométeres területe.
A törmelék nagy része apró műanyagdarabokból és mikroműanyagból áll, de a területen sok nagyobb tárgy is sodródik. Ezek között megtalálhatók halászhálók, kötelek, műanyag ládák, bóják, vödrök, palackok, valamint különféle csomagolóanyagok is, így a tárgyak egy része évekig vagy akár évtizedekig is a vízen maradhat – írja az Economic Times. Persze ezek a napfény és a hullámzás hatására fokozatosan kifakulnak, megrepedeznek és elvékonyodnak, mégis tovább lebegnek, miközben szilárd felületet biztosítanak az élőlények számára.
A műanyag jelentős része az ipari halászatból származik, például elveszett vagy kidobott hálókból és egyéb felszerelésekből, amelyek rendkívül tartós anyagokból készülnek. Emellett azonban a hétköznapi hulladék is szerepet játszik a szennyezésben, palackok, ládák, dobozok és más csomagolóanyagok, amelyek eredetileg hétköznapi termékek csomagolásaként kerültek forgalomba a világ különböző pontjain.
Szomorú, de a műanyag bővítheti ki a part menti élőlények életterét
A tengeri biológia tankönyvei sokáig úgy írták le a nyílt óceánt, mint egyfajta biológiai sivatagot a part menti élőlények számára. A partok közelében élő élőlények – például a kagylók, a tengeri rózsák vagy a különféle rákfélék – általában szilárd felszínekhez kötődnek, például sziklákhoz, mólókhoz vagy korallzátonyokhoz. A nyílt tengeren azonban ezek a stabil felületek hiányoznak, így ha egy part menti élőlény elszakadt eredeti élőhelyétől, a tudományos feltételezés szerint előbb-utóbb elpusztult, mert nem talált új kapaszkodófelületet, a táplálékellátás kiszámíthatatlan volt, és a sodródó természetes törmelék – például uszadékfa – viszonylag gyorsan lebomlott vagy elsüllyedt. A műanyag azonban alapjaiban változtatta meg ezt a képet.
Egy, a Nature Ecology & Evolution folyóiratban publikált tanulmány azonban új megvilágításba helyezte a Great Pacific Garbage Patch szerepét. A kutatók 2018 és 2019 között 105 nagyobb műanyagdarabot vizsgáltak meg, amelyeket a területről gyűjtöttek be. Az eredmények pedig tényleg meglepőek voltak, hiszen szinte minden egyes úszó műanyag tárgyon élő szervezeteket találtak. A kutatók összesen 46 különböző gerinctelen taxont azonosítottak, és ezek közül 37 olyan faj volt, amely normál körülmények között inkább part menti élőhelyeken fordul elő.
A kutatócsoport – amely a FloatEco projekt keretében dolgozott együtt a The Ocean Cleanup nevű nonprofit szervezettel – azt is megállapította, hogy a part menti fajok a vizsgált törmelékdarabok több mint 70 százalékán jelen voltak.
Ez azt jelenti, hogy ezek az élőlények nem csupán rövid ideig sodródnak a műanyagokon, hanem tartósan meg is telepednek rajtuk.
A műanyagdarabokon talált élőlények között számos olyan faj szerepelt, amelyek normál esetben kikötőkben vagy sziklás partvidékeken élnek. A kutatók például tengeri makkokat, tengeri rózsákat, hydroidolinákat, felemáslábú rákokat, kisebb rákfajokat és mohaállatokat is azonosítottak a lebegő műanyagon. A vizsgálatok alapján ráadásul sok faj eredetileg a Csendes-óceán nyugati partvidékéről, például Japán környékéről származhat.
A tudósok viszont nem kizárólag kifejlett példányokat találtak, a műanyagdarabokon a szaporodás jelei is megfigyelhetők voltak. Ez arra utal, hogy az élőlények nem csupán túlélnek a nyílt tengeren sodródó műanyagon, hanem generációkon át képesek ott szaporodni is.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!