A választásokon győztes Tisza Párt elnöke nyolc vezető közjogi tisztségviselőt szólított fel távozásra. A Tisza Párt elnöke vasárnap esti győzelmi beszédében közölte, hogy azoknak, akik a rendszer részei, tartóoszlopai, bábjai voltak, távozniuk kell a közéletből.
Felszólítom a köztársasági elnököt, hogy haladéktalanul kérjen fel, mint a győztes párt listavezetőjét kormányalakításra, azt követően pedig távozzon a hivatalából annyi méltósággal, amennyi még maradt neki. Ugyanerre szólítom fel az összes bábot, akit az elmúlt tizenhat évben az Orbán-kormány a nép nyakára ültetett. Felszólítom, hogy távozzon a Kúria elnöke, távozzon az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész, az Alkotmánybíróság elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke és a Médiahatóság vezetője is
– jelentette ki a miniszterelnöki szék várományosa, aki még azt is hozzátette, ne várják meg, amíg elküldik őket. Távozásuk után – folytatta – az alkotmányozó kétharmados többség birtokában helyreállítják a fékek és ellensúlyok rendszerét.
Magyar Péter listáján szerepel az államfő, a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész, továbbá az Alkotmánybíróság, az Állam Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal és a Médiahatóság vezetői is a Media1 gyűjtése szerint.
Reagáltak az érintettek
„Az NMHH az Alaptörvény alapján önálló szabályozó szerv, amely a továbbiakban is független hatóságként, a jogszabályi keretek között látja el a feladatait. Politikai nyilatkozatokról nem foglal állást” – reagált a Nemzeti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Telex megkeresésére, emellett azt is hozzátették, hogy a jogszabályok értelmében Koltay András NMHH-elnök kinevezése kilencéves időtartamra, 2030 decemberéig szól.
Szintén a lapnak reagált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). „Tájékoztatom, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a működésére vonatkozó jogszabályok szerint, azok maradéktalan betartásával működik és ellátja a jogszabályokban előírt feladatait. A Tpvt. 33. § (2) rögzíti, hogy „a Gazdasági Versenyhivatal a feladatai ellátása során csak a törvénynek van alárendelve, feladatkörében nem utasítható, feladatát más szervektől elkülönülten, befolyásolástól mentesen látja el” – közölték.
A Kúria, amelynek vezetőjét, Varga Zs. Andrást ugyancsak távozásra szólította fel Magyar Péter, hasonló választ adott arra, hogy benyújtja-e lemondását. „A Kúria az Alaptörvény 25. cikkének (1) bekezdése szerint az igazságszolgáltatási tevékenységet ellátó legfőbb bírósági szerv. Elnökét az Alaptörvény 26. cikk (3) bekezdése értelmében kilenc évre az Országgyűlés választja” – közölték a HVG-vel. Varga Zs. András mandátuma 2030. január 1-jéig szól.
Az <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!