Már egy ideje megérkezett a tavasz – és ezt végre a hőmérséklet is igazolni látszik –, túléltük az óraátállítást és átléptünk a nyári időszámításba. Azt várnánk, hogy a hosszabb nappalok és a több napsütés automatikusan több energiát is hoz mindenkinek, a valóság azonban gyakran ennek az ellenkezője: ilyenkor sokaknál jelentkezik az úgynevezett tavaszi fáradtság, amelyet alacsony energiaszint, lassabb regeneráció, izomfáradtság vagy általános kimerültség kísérhet.
A háttérben persze sokszor nem pusztán az évszakváltás áll. A tél végére a szervezet tápanyag- és nyomelemraktárai gyakran megcsappannak, miközben a stressz, a kevés mozgás és a rost- és vitaminszegény táplálkozás is megteszi hatását. „A szervezetünk tulajdonképpen egy energiagazdálkodó rendszer. Ha a sejtek nem jutnak elegendő mikrotápanyaghoz és nyomelemhez, akkor az energia-termelő folyamatok is lassabban működnek. Ilyenkor jelentkezhet a tartós fáradtság vagy a lassú regeneráció” – mondta Bakati Miklós, a Stilladrops alapítója.
Újratöltés
A hideg hónapok után sokaknál csökken a szervezet ásványianyag- és nyomelem-ellátottsága. Ez hatással lehet az energiatermelésre, az izmok regenerációjára és a fizikai állóképességre is. A kimerültség nem mindig látványos, de sokan tapasztalják, hogy nehezebben indul a nap, lassabban állnak helyre edzés után, vagy egyszerűen kevésbé érzik magukat energikusnak. A szakértők szerint ilyenkor különösen fontos a tudatos életmód: a friss, tápanyagokban gazdag ételek, a megfelelő folyadékbevitel és a rendszeres mozgás mind hozzájárulhatnak a szervezet újrahangolásához. A szezonális alapanyagok – például a leveles zöldségek, a hüvelyesek vagy a teljesértékű gabonák – segíthetnek a mikrotápanyag-bevitel növelésében. Ugyanakkor sok esetben az étrend önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a szervezet gyorsan pótolja a hiányzó nyomelemeket.
Az energiatermelés és a sejtek működése számos nyomelemtől függ. Ezek az apró, de kulcsfontosságú tápanyagok részt vesznek az anyagcsere-folyamatokban, támogatják a sejtek megújulását és segíthetnek a szervezetnek abban, hogy gyorsabban regenerálódjon fizikai vagy mentális terhelés után
– fogalmazott Bakati Miklós. „A tavasz kiváló időszak arra, hogy tudatosan támogassuk a szervezetünket. Ha a sejtek megkapják a szükséges mikrotápanyagokat, az nemcsak az energiaszintre, hanem a regenerációra és a mindennapi teljesítményre is hatással lehet” – tette hozzá a szakértő.
Ebben a folyékony vitamin és ásványianyag-készítmények is segíthetnek a szakértő szerint, ugyanis ezek egyik előnye, hogy a hatóanyagok már oldott formában jutnak a szervezetbe, így a szervezetnek nem kell először tablettát vagy kapszulát lebontania. Emiatt a tápanyagok gyorsabban és hatékonyabban válhatnak elérhetővé a szervezet számára. A folyékony formát sokan azért is kedvelik, mert könnyebb adagolni, és azok számára is kényelmes megoldást jelent, akik nehezen nyelnek tablettát. A vízalapú formulák ráadásul kíméletesebbek lehetnek az emésztőrendszerhez, így a mindennapi használat is egyszerűbb.
A szakértők szerint a tavaszi „újratöltés” ugyanakkor több tényező együttes eredménye. A friss levegőn végzett mozgás, a megfelelő alvás és a kiegyensúlyozott étrend mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szervezet visszanyerje vitalitását. Érdemes figyelni a megfelelő folyadékbevitelre és a mikrotápanyagokban gazdag élelmiszerek fogyasztására is. „A legjobb stratégia mindig az, ha az életmódot és a célzott tápanyagpótlást együtt kezeljük. Így a szervezet valóban képes újra feltölteni az energiaraktárait, és könnyebben alkalmazkodik az évszakváltáshoz” – mondta Bakati Miklós.
Sport = egészség
S ha már a mozgás szóba került, akkor jó ha vetünk egy pillantást a CIB Bank friss kutatására, amely alátámasztja azt, hogy a magyarok nagy része nem igazán rajong a testmozgásért, így igazából valamilyen szinten érthető, hogy miért fut bele évről évre ugyanabba a problémába: hogy fáradt. A felmérés szerint ugyanis alacsony a magyar lakosság egészségtudatossága, a népesség nagy többsége nem használja a sportot egészségmegőrzési eszközként. Az eredmények ugyanakkor meglehetősen nagy különbséget mutatnak a lakosság demográfiai megoszlása alapján.
65 százalék azon magyar felnőttek aránya, akik nem sportolnak rendszeresen egészségmegőrzési céllal, ami másképp fogalmazva azt jelenti: csupán a hazai magyar lakosság kis hányada használja a sportot a tesi-lelki egészsége megőrzésére.
A sport és az egészség kapcsolatát vizsgáló felmérés arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen szerepet szán a magyar lakosság a testmozgásnak, amikor a fizikai és a szellemi kondíciójuk megőrzéséről van szó. Az adatok szerint ezen a téren még bőven van hova fejlődni, hiszen a többség nem kapcsolja össze a sportot az egészséggel.
A válaszadók mindössze 20 százaléka jelezte, hogy legalább heti rendszerességgel végez testmozgást egészsége megőrzése érdekében. Ez az arányszám egyértelműen arra utal, hogy a fizikai aktivitás a társadalom jelentős részénél egyelőre nem jelenik meg tudatos prevenciós eszközként. Az összefoglaló adatok mögött ugyanakkor demográfiai alapon meglehetősen nagy különbségek rejlenek. A legélesebb eltérést az életkori bontás mutatja: míg a 60 év felettiek 85 százalékára jellemző, hogy nem sportol egészségmegőrzési céllal, a 18–39 évesek esetében ez az arány jóval kisebb, alig 51 százalékos. A fiatal felnőttek közül tehát nagyjából minden második sporttal (is) védi az egészségét, ám a prevenciós, vagyis betegségmegelőzési célú mozgás az életkor előrehaladtával jelentősen visszaszorul.
Az iskolai végzettség alapján is hasonlóan egyértelmű választóvonal húzható. Az alapfokú végzettségűek között 73 százalék a nem sportolók aránya, vagyis ebben a csoportban négyből csupán alig egy felnőtt állítja a testmozgást az egészség szolgálatába. Eközben a felsőfokú végzettségűeknek már csak 52 százaléka tartozik a nem sportolók közé, azaz a diplomások közül minden második az egészségőrző fizikai aktivitások híve.
Az elérhető sportolási formák közül egyértelműen a szabad levegőn végezhető ingyenes lehetőségek vezetik a népszerűségi rangsort – a rendszeresen sportolók között 28 százalék választja a futást, illetve a szabadtéri fitneszeszközök használatát. Ezt követi a toplistán az otthoni, online videó alapján végzett sport (19 százalék), míg az edzőterem – 13 százalékos említési gyakorisággal – csak a dobogó harmadik helyére fért fel. Életkori bontásban viszont az látszik, hogy a fiatalok (azaz a 18–39 évesek) körében jelentősebb az edzőtermi sport végzése (19 százalék), míg a 60 év felettiek körében toronymagasan vezet az „egyéb módon” válasz (41 százalék), ami jellemzően alacsony intenzitású, informális mozgásformákat, például sétát vagy otthon végzett egyszerű tornagyakorlatok takar.
Iskolázottság alapján szűrve itt is kézzelfogható a különbség: az alapfokú végzettségűek körében az ingyenes lehetőségek aránya kiemelkedő (39 százalék), míg a diplomásoknál sokkal kiegyensúlyozottabb a megoszlás.
Az adatokból az alacsony egészségtudatosságon túl két világos következtetést lehet kiolvasni: az egészségvédelmi motivációjú sportolás a magyar felnőttek számára részben edukációs, részben pedig anyagi kérdés. Akik több információhoz jutnak – egyebek között az egészség és a mozgás összefüggéseiről vagy akár a saját egészségi állapotukról, illetve akiknek a pénzügyi lehetőségeik ebben is nagyobb mozgásteret teremtenek, azok láthatóan többet sportolnak. Ez az eredmény részben a szemléletformálás fontosságára irányítja rá a figyelmet, részben pedig arra, hogy léteznek olyan pénzügyi megoldások, amelyekkel az egészségőrző sportolás fedezete megteremthető, és amelyeknek a várható életkor kitolódásával egyre nő a szerepük
– nyilatkozta Vasas Norbert, a CIB Bank megtakarítási termékekért és szolgáltatásokért felelős vezetője.
„Majd holnap. De akkor már tényleg!”
Ezt támasztja alá egyébként a Huawei megbízásából készült kutatás is, amely szerint a legtöbben nem azért nem futnak, mert ne lennének rá képesek, hanem mert nem jutnak el az elindulásig. Lénárt Ágota sportpszichológus szerint ez nem új jelenség: a legnagyobb akadály az amatőr futók között mindig az indulás volt. Sokan fejben már futnak: elképzelik, hogy jobban érzik magukat, több energiájuk van, vagy egyszerűen csak kiszakadnak a mindennapokból. A valóságban azonban kevesen teszik meg az első lépést.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!