Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn Szolnokon, a Tiszai Hajósok terén folytatta országjáró kampánykörútját. Már az esemény előtt Györfi Mihály, Szolnok ellenzéki polgármestere több posztot is szentelt a rendezvénynek, az egyikben közölte: „Behajtani tilos Szolnokra a fekete dzsekis verőlegényeknek! A rendőrség feladata fenntartani a rendet Szolnokon.”
Néhány órával a kampányesemény előtt egy másik videót is megosztott, amelyben már arról beszélt, hogy egyeztetett a rendőrkapitánysággal.
Biztosítani fogják a Szapáry utat és a Tiszai Hajósok terét. Fogják tudni a dolgukat. Amennyiben szükség lesz rá, intézkedni fognak
– közölte Györfi Mihály, hozzátéve: „Biztosítani fogják mind a helyszínt, mind pedig a rendezvény megtartását, és minden véleményszabadságot engedni fognak.”
Az esemény előtt még a kormányfő egy rövid videót posztolt közösségi oldalára, amelyben az indulás előtti pillanatokat mutatta meg. Orbán Viktor tollakat és cukorkákat pakolt az autó rekeszeibe.
Berkó Attila: Orbán Viktor jobb Zelenszkijnél
A szolnoki kampányrendezvényt Radics Gigi és Curtis kezdte Demjén Ferenc Szabadság vándorai című dalával. Ezután Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánja, a Fidesz-KDNP helyi jelöltje lépett a színpadra, aki több kormánypárti képviselőt is név szerint köszöntött, majd köszönetet mondott a térségben megvalósult fejlesztésekért. Megemlítette Magyar Péter korábban itt tartott gyűlését, de szerinte ezen az eseményen jóval többen vannak.
Kiemelte az összefogás fontosságát, ahogy tette azt a közösség a Zagyva és a Tisza esetében. Utalt arra, hogy Kijevvel és Brüsszellel szemben kell megvédeni a magyar szuverenitást. Berkó Attila elmondta, hogy nem hagyhatják, hogy háromszorosára nőjön a rezsi, és ezer forintra az üzemanyag ára. Meg kell mutatni, hogy Magyarország nem kér az erőszakból és az uszításból, és nemet mond a háborúra, és kéri vissza az olcsó orosz energiát.

7
A képviselőjelölt kiemelte, hogy Szolnok a vármegye székhelye és egyben legfontosabb városa, és úgy is kell kinéznie, mert így lesz mindenkinek jó a vármegyében. Felsorolta, milyen fejlesztések várhatóak a városban és környékén, legyen az infrastrukturális vagy sporthoz kötődő. Reményét fejezte ki, hogy a város lesz Közép-Kelet-Magyarország egyik legfontosabb csomópontja.
Berkó Attila beszéde alatt folyamatosan zúgott a Hajrá Fidesz!, amelyre a főispán mindig ráerősített. Hangsúlyozta, hogy a magyaroknak joguk van ahhoz, hogy biztonságban és becsületben éljenek, ezért a Fidesz a biztos választás. Orbán Viktort tapasztalt és bátor vezetőnek nevezte, a magyar érdekek őrének, és jobbnak Zelenszkijnél. A főispán szerint a miniszterelnök teszi a dolgát, hogy nyugalom legyen az országban. A tömeg ekkor már elkezdte a Viktor, Viktor! skandálást, de még nem a kormányfő következett.
„Az egyik ember már bizonyított, a másik bosszút forral a kormány ellen”
Pócs János, a Jászság fideszes képviselője folytatta a rendezvényt, és elmondta, hogy Berkó Attila jó problémamegoldó képességekkel rendelkezik, ismeri az itt élők problémáit, és meg is oldja őket. A politikus megemlítette, hogy két után áll Magyarország előtt, két ember van az úton, akik közül az egyik 16 éve demokratikusan kormányozza az országot, és már bizonyított. A vörösiszap-katasztrófa idején megújította az országot, visszafizette az IMF-hitelt, megmentette a devizahiteleseket − utalt Orbán Viktorra Pócs János.
A képviselő áttért arra, hogy a miniszterelnök 2010-ben csökkentette a társasági nyereségadót, hogy jöjjenek a befektetők Magyarországra. A Tisza Párt ezt felemelné 25 százalékra, és akkor minden külföldi cég elmenne. Gazdaságilag jobban jött ki Magyarország a járvány után, mint ahogy belement, és ingyenesen biztosította a vakcinát, valamint a nagy hidegben ingyenes tűzifát. Eltörölte a rezsiplafont, és a kőolajvezeték elzárása után pedig az üzemanyagra vezetett be védett árat.
„Az egyik ember már bizonyított, de a másikat is tetőtől talpig ismerhetik a magyarok” − tért át Magyar Péterre Pócs János. A képviselő szerint a Tisza Párt elnök Orbán Viktor legnagyobb rajongója volt. „Amikor az asszony kitette a szűrét, bosszút forralt a kormány ellen. Tudjuk róla, ha pisilnie kellett, elment Bécsig. Van mellette egy szakember, aki elmondta előre, hogy eltörli a rezsicsökkentést, a multiadót, és ennek isszuk majd a levét. E között a két ember között lehet választani” − közölte a jászsági politikus. Aki azzal zárta a beszédét, hogy amikor Orbán Viktorral találkozik, akkor a kormányfő mindig a családjáról kérdezi, ezért jó ember.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!