Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Törökszentmiklóst választotta országjárása következő állomásának. Felvezetésként Takáts Tamás adta elő a Karthago Apáink útján című számát. Ezt követően Herczeg Zsolt, a Fidesz-KDNP Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 4. választókerületének képviselőjelöltje, majd F. Kovács Sándor a Fidesz-KDNP Jász–Nagykun–Szolnok vármegye 03. választókerületének képviselőjelöltje beszélt a színpadon.
Orbán Viktor: Szembefújt a szél az elmúlt négy évben
Orbán Viktor a beszédét azzal kezdte, hogy aki ebben a választókerületben nyer, az nyeri meg az országos választást. Ha győznek a többség az ő oldalukon lesz. A miniszterelnök méltatta Herczeg Zsoltot, akire, mint mondta, az elmúlt négy évben a legnehezebb döntéseknél is számíthatott, továbbá dicsérte a lojalitását.
A tiszásoknak azt üzente, hogy „szeretnénk, ha nem felejtenék el, hogy bár nem egy malomban őrölünk és most egymásnak feszülünk, mert csata van, de a nap végén mindannyian magyarok vagyunk”.
Azt látom ebben a kampányban, hogy az ellenfeleink leginkább csak támadnak, ócsárolnak és acsarkodnak
– fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette:
„Üzenjük meg nekik innen: egy hazát nem lehet gyűlöletre és dühre építeni, csak szeretetre és összefogásra. Mi hiszünk a szeretet és az összefogás erejében, ez a nagy különbség, e között kell választani április 12-én.”
Az elmúlt négy évről szólva úgy fogalmazott: „nehéz négy év volt, mind a négy év a háború árnyékában telt. Igazságtalan négy év volt. Én is így éreztem és biztos vagyok abban, hogy önök is. Olyan válságokat kellett elhárítanunk, amiket nem mi idéztünk elő. Nem mi csináltuk a háborút, mégis a háború a mi gazdaságunkat is lefékezte. Nem mi akartuk az orosz ukrán ellentétet, mégis annak következményeit nekünk kell elszenvedni”.
Mint mondta, 2022-ben a háború első évében, rögtön a választások után, amikor a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt az energia ára az égbe ment, akkor Magyarország csak abban az egyetlen évben elvesztett tízmilliárd eurót, az négyezer milliárd forint. A békeidőben Magyarország a külföldről vásárolt energiáért fizetett hétmilliárd eurót, a háború első évében 17-et. Az mind kiment az országból.
Igazságtalan dolog, hogy a magyarok szenvedik el egy olyan háború következményeit, amihez nincs semmi közünk
– tette hozzá.
A miniszterelnök szerint a helyiek ismerhetik a helyzetet, mert mezőgazdaságból élnek. Mint mondta, olyan ez, mint amikor az ember egész évben ápolja a szőlőt aztán jön a jég és elveri. Vagy gondozza a gyümölcsfáit aztán jön a fagy és megtizedeli. „Szembefújt a szél az egész négy évben” – jegyezte meg.
Elmondása szerint az elmúlt négy évben olyan kormányunk volt, olyan „polgári nemzeti keresztény kormányunk”, ami a bajok elől nem szaladt el, nem ijedt meg, nem hivatkozott a bajokra, nem adta meg magát, nem ejtette ölbe a kezét, hanem azt mondta, hogy akkor is, csak azért is, a fontos dolgokat meg fogjuk csinálni.
„A háború árnyékában Magyarország képes volt arra, hogy visszaadja a nyugdíjasoknak azt a 13. havi nyugdíjat, amit a balosok elvettek tőlük, sőt, elkezdtük felvezetni és felépíteni a 14. havi nyugdíjat és képesek voltunk arra, hogy meghirdessünk egy olyan elsőotthon-teremtési támogatást, a fix 3 százalékos hitelt, amely ma minden fiatal számára lehetővé teszi, hogy saját otthona legyen. Egész Európában Magyarországon juthatnak a fiatalok legkönnyebben saját otthonhoz” – mondta a miniszterelnök.
Húsba vágó kérdés
Az ukrán helyzetről azt mondta, első pillantásra ez külpolitikának tűnik, de valójában nem az. „Arra kell készülnünk, hogy a következő négy évet is a háborús fenyegetés árnyékában fogjuk élni. Az ukránok nem viccelnek” – magyarázta.
Ha az ukránok el tudják tőlünk zárni az olcsó orosz energiát akkor nekünk is egymillió forint körüli éves rezsit kell fizetnünk. Az azt jelenti, hogy egy átlagos jövedelem esetében a 12 havi jövedelemből elveszítünk egy havit. Ezért ez nem politikai kérdés, hanem húsba, zsebbe vágó kérdés. Ki kell tartanunk és meg kell védenünk Magyarország elementáris érdekeit
– jelentette ki Orbán Viktor.
A miniszterelnök úgy folytatta: az ukránok most bombázzák a Déli Áramlatnak azt a vezetékszakaszát ami Oroszországban van és fenyegetik azt is, ami nem ott, hanem északabbra jön Magyarország felé.
Nekünk meg kell védeni az érdekeinket, ezért most, amikor olajblokád vettek bennünket, meg kellett mutatnunk, hogy ezt Magyarországgal nem tehetik meg, bennünket nem lehet megzsarolni, bennünket nem lehet megfélemlíteni és akár ha a feje tetejére is áll az egész Európai Unió, megvétóztam azt a hitelt, amit az ukránoknak akartak adni, mert ha nincs magyar olaj, nincs ukrán pénz
– mondta.
Elmondása szerint a szerdai kormányülésen arról is döntést hoztak, hogy fokozatosan, nem fölrúgva a még futó szerződéseket, lezárják azt a gázvezetéket, amin keresztül ma Magyarország irányából gáz megy az ukránoknak.
Ha nem kapunk olajat, nem adunk gázt. Ez ilyen egyszerű. A végén Zelenszkijnek ezt az olajblokádját amit ellenünk bevezetett, le fogjuk törni és visszaszerezzük azt, ami a mienk
– jelentette ki, hozzátéve: „szeretném világossá tenni: semmivel nem tartozunk az ukránoknak”.
A miniszterelnök szerint Ukrajna titkosszolgálati műveleti tereppé változtatta Magyarországot, és ukrán ügynökök szervezték be magukat a hazai politikai életbe. Orbán Viktor szerint a közelgő választás tétje nem más, mint hogy „ukránbarát kormány vagy magyar nemzeti kormány alakul-e Magyarországon”.

„Az ukrán kémek ki-be járkálnak”
„Az ukránok nem viccelnek – titkosszolgálati műveleti terepet csináltak Magyarországból” – fogalmazott Orbán, hozzátéve, hogy szerinte „ukrán kémek ki-be járkálnak”, és sikeresen beépültek a hazai közéletbe.
Beszervezték magukat a magyar politikai életbe, beszervezték magukat az újságírók közé, a politikai pártokhoz, leginkább a Tiszához
– mondta.
[…]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!