A 44,6 százalék Európa-rekord – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az európai parlamenti és önkormányzati választások másnapján az M1-en. A kormányfő úgy folytatta, „jobban szeretjük, ha világrekordot futunk, de az EU-rekordot is meg kell becsülni.
Az Európai Unióban ez messze a legnagyobb támogatottság – tette hozzá a választások eredményével kapcsolatban Orbán Viktor. A részvételi adatokról azt mondta, van három-négy ország az Európai Unióban, ahol kötelező a választásokon való megjelenés, ott nyilván magasabb a részvétel, de a magyarországi mindenképpen Európa-rekord.
A magyar demokrácia köszöni szépen, él és virul
– fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette, hogy az emberek ki akarják fejezni a véleményüket, és a választásokon elért eredmény egy szép teljesítmény a magyar választópolgároktól, hiszen ők állították fel „ezt a fantasztikus rekordot”.
Orbán Viktor azt mondta, hogy kaptak már 50 százalék fölötti támogatást is, de soha nem szavaztak ennyien a Fideszre, mint most. Szerinte az abszolút számokat is fontos látni, hiszen ez pontosabb és jobb képet mutat a magyar demokrácia állapotáról.
Elmondása szerint mindig van jó néhány százaléknyi olyan választópolgár, akit fel kell keresni ahhoz, hogy elmenjen szavazni. Úgy véli, hogyha nincs mozgósítás, akkor ezek a választók otthon maradnak. Szerinte éppen emiatt a mozgósítás miatt tudtak nyerni most a választásokon.
Magyar Péter megjelenése
Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta, hogy bonyolította az életüket Magyar Péter és a fellépése, de bonyolult volt maga a választás is, mivel önkormányzati és EP-választások is voltak egyszerre. Két ellenzéket kellett legyőzni, az újat és a régit is – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy így különösen is értékes a végeredmény, hogy mindkettőt legyőzték.
Szereztünk vissza és veszítettünk el városokat, de minden választásból egy tanulságot szoktam levonni: jobban kell dolgozni. Minél nagyobb a verseny, annál alázatosabban kell dolgozni
– fogalmazott az önkormányzati választásokkal kapcsolatban. Mint mondta, még eggyel bonyolultabbá tette a választást, hogy az európai pártokra is figyelni kellett.
Az EP-választásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy Franciaországban valódi <a href="//index.hu/kulfold/ep/2024/valasztas/2024/06/10/europai-unio-europai-parlament-europai-bizottsag-ursula-von-der-leyen-manfred-weber-giorgia-meloni-orban-viktor/" id="hyperlink_e987beb6e14ef15ddce2a0e34d9f9aad" […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!