A Magyar Orvosi Kamara vitairatot készített az úgynevezett orvosbárói struktúrák leépítésének lehetőségeiről, miután egy több ezer orvos bevonásával végzett felmérés szerint a jelenség széles körben érzékelhető a magyar egészségügyben. A szervezet szerint ezek a hatalmi hálók torzítják a működést, befolyásolják a szakmai előmenetelt és a betegellátást, miközben a rendszer átláthatóságát is csökkentik. A kamarai vezetés szerint a probléma rendszerszintű, megoldása nélkül az egészségügy fejlesztése korlátozott marad.
A felmérésben mintegy négyezer orvos vett részt, közülük 2880 jelenleg is az állami egészségügyben dolgozik, így közvetlen rálátással rendelkezik a működésre. A válaszadók 93 százaléka szerint az úgynevezett orvosbárók jelen vannak a rendszerben, és hasonló arányban vélik úgy, hogy tevékenységük negatívan hat a munkamegosztásra, a kollégák helyzetére és a betegellátás egészére.
Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádióban úgy fogalmazott, „az orvosbáró egy puha megnevezés, mások inkább orvosoligarchának hívják ezeket a szereplőket”. Meghatározása szerint olyan személyekről van szó, akik jelentős anyagi erőforrások, eszközök vagy intézmények felett rendelkeznek, és ezt a befolyást egy feudális jellegű struktúra fenntartására használják. Bár arányuk alacsony, az orvostársadalom 1–3 százalékát tehetik ki, de hatásuk rendszerszintű.
A kamarai elnök szerint a jelenség nem új keletű, már a szocializmus idején is jelen volt, és a hálapénz visszaszorítása után sem tűnt el, csak átalakult a működése. Hangsúlyozta, hogy egy jól működő egészségügyi rendszerben nem létezhetnek leválthatatlan, túlzott befolyással rendelkező szereplők, akik például kinevezésekről, pályázati esélyekről vagy akár a munkaszervezés részleteiről döntenek.
A kamara szerint ugyanakkor különbséget kell tenni az orvosbárók és az orvosi elit között. Utóbbi érdemalapon alakul ki, és nem lojalitási hálókon keresztül, így jelenléte más országokban, például a skandináv rendszerekben is elfogadott és működőképes.
Vitairatot készített a MOK
A vitairat több lehetséges megoldást is felvet. Az egyik legfontosabb lépés az átláthatóság növelése a kinevezések, pályázatok és pénzügyek területén, valamint az egészségügyi rendszer működésének újradefiniálása. Álmos Péter példaként említette a romániai gyakorlatot, ahol a vezető orvosok számára kötelező a vagyonnyilatkozat és annak nyilvánossága, ami szerinte gátat szabhat a hasonló hatalmi struktúrák […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
http://index.hu/belfold/2026/04/26/magyar-orvosi-kamara-vitairat-orvosbarok-egeszsegugy/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!