A vádirat szerint a pár 2023-ban házasodott össze, és a férfit még ugyanezen évben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. 2024. nyár végén szabadult, ekkor a nő által bérelt, IV. kerületi lakásba költöztek. Az együttélés anyagi terheit döntően a halálakor 52 éves feleség viselte, aki korábban is saját jövedelmi lehetőségeit és banki hitelkeretét meghaladó anyagi támogatást, illetve kölcsönt nyújtott a férfinak – írta a Fővárosi Főügyészség.
A vádlott 2024. december 15-én délután az újpesti lakásban bevallotta, hogy szerencsejátékon elveszítette a lakásbérletre szánt pénzt. Emiatt összekülönböztek, a férfi ekkor egy késsel többször megszúrta feleségét, aki életét vesztette.
Az ügyészség beszámolója szerint a férfi ezután elvette a nő mobiltelefonját, hogy hozzáférjen felesége pénzéhez. A rendőrség beszámolója szerint az elkövető az áldozat egyik hüvelykujját is levágta – majd kiderült, hogy a férfi azért csonkíthatta meg feleségét, hogy a nő telefonján a levágott ujj lenyomatát használva beléphessen a netbankba, ahonnan több százezer forintot utalt át saját céljaira.
A bankszámláról két […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/03/27/bunugy-gyilkossag-pozsony-feleseg-ujj-vademeles/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!