„Semelyik külföldi ország nem avatkozhat be a magyar választásokba!” – Magyar Péter üzenetet küldött az amerikai alelnök budapesti látogatása alkalmából. A Tisza Párt elnöke kijelentette, hogy a magyar történelmet „nem Washingtonban írják, nem Brüsszelben, nem Kijevben, nem Moszkvában és nem is Szerbiában, hanem Magyarországon”.
Rámutatott, hogy a magyar történelmet a magyar emberek írják, „Újfehértón és Alsószenterzsébeten, Miskolcon és Várpalotán, és megannyi magyar kis- és nagytelepülésen”.
Nyomatékosan felszólítom a nemzetközi politika szereplőit Ukrajnától Szerbiáig, Oroszországtól Amerikáig, hogy ne próbáljanak meg beavatkozni a magyar választásokba
– fogalmazott Magyar Péter.
A pártelnök leszögezte, hogy „nem kísérleti terep, nem geopolitikai játszmák színtere vagyunk”, és a haza sorsáról a magyar polgárok fognak dönteni. J.D. Vance amerikai alelnököt pedig „tisztelettel arra kérte”, hogy „ha már Orbán Viktor mellett kampányol, ne a magyar emberek fizessék meg ennek az árát”.
Magyar Péter kijelentette, hogy „bármiben is állapodnak meg vagy állapodtak meg korábban”, a Tisza nem fogja engedni, hogy magyar katonákat küldjenek Iránba vagy Csádba, „és semmilyen katonai konfliktusba sem”. Úgy véli, hogy a magyarok nem akarnak háborút, helyette egy „békés, önrendelkező, működő és emberséges Magyarországot szeretnének, amely Európához tartozik”.
Érkezik J.D. Vance amerikai alelnök
Mint megírtuk, kedden Magyarországra látogat J.D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke, aki több hivatalos programon is részt vesz Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd szerdán távozik Magyarországról. A látogatáson közös sajtótájékoztatót és nyilvános eseményeket is tartanak, emellett […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!