„Egyre mélyebbre ássa magát a Tiszát megfigyelő állampárt” – írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szombaton a közösségi oldalán. „Miután Szabó Bence bátorsága leleplezte az újkori kommunizmus legsúlyosabb nemzetbiztonsági bűncselekmény-sorozatát: állami és magán-titkosszolgálatokkal próbálták szétverni a legerősebb politikai közösséget, a kormány már nem is cáfolja, hogy ez volt a cél” – tette hozzá.
Ma éppen a magyar kormány (!) hozta nyilvánosságra a H. D. Alkotmányvédelmi Hivatal általi meghallgatásáról készült videó megvágott változatát. A videóból kiderül, hogy a titkosszolgálat nem is tagadja, hogy koholt vádakkal akartak nyomást gyakorolni a 19 éves fiatalemberre. És azt sem tagadják, hogy a háttérben egy, a Tisza ellen irányuló szervezett titkosszolgálati művelet rajzolódik ki
– fogalmazott a pártelnök.
„Mit látunk a kormány saját vágott anyagából? Egy 19 éves fiatal történetét, aki egy NATO-akkreditált kiberbiztonsági képzésen vett részt, amelynek kapcsán a NATO-tagállam Észtországban is járt. Az is kiderül, hogy ha történt is ellene beszervezési kísérlet, azokat visszautasította” – írta.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2026/03/28/kihallgatas-alkotmanyvedelmi-hivatal-magyar-peter-tisza-part/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!