Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Gulyás Gergely jogászként végzett, 2010 óta a Fidesz országgyűlési képviselője, 2017–2018 között a frakció vezetője, 2018-tól a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Politikai pályája a 2000-es évek közepén indult, a párt egyik fiatal, értelmiségi arcaként vált ismertté, később pedig meghatározó szerepet játszott az alaptörvény előkészítésében és több, nagy visszhangot kiváltó jogszabály kidolgozásában is. Az elmúlt években a kormány egyik legfontosabb kommunikátora lett, aki rendszeresen a Kormányinfókon képviseli a kabinet álláspontját.
Az interjúban most elsősorban nem aktuálpolitikai kérdéseket feszegettünk, hiszen azokra minden héten reagál. Gulyás most az interjúban amellett érvelt, hogy a Fidesz nem veszítette el az értelmiséget, legfeljebb nincs többsége ebben a körben, miközben szerinte a politika egésze távolodott el az értelmiségi világtól. Beszélt a kormány és a média viszonyának átalakulásáról, az ellenzék „messiáskereséséről”, valamint arról, hogy a közélet egyre inkább konfliktusvezérelt tér lett.
Az interjú fő kérdései:
- Elfáradt a Fidesz 16 év kormányzás után?
- Valóban elveszítette a kormánypárt az értelmiségi és fiatal szavazókat?
- Mit jelent a Magyar Péter-jelenség, és mennyire volt ez személyes törés is?
- Milyen esélyekkel indul a Fidesz a 2026-os választáson?
Kik támogatják ma a Fideszt? Vita az értelmiségi szavazókról
A miniszterelnök nyíltan beszél arról, hogy a Fidesz elvesztette az értelmiségi szavazókat. Önt 2010 után kifejezetten a párt értelmiségi arcaként pozicionálták. Nincs személyes felelőssége abban, hogy a kormánypártok elvesztették ezt a szavazóréteget?
Miniszterként talán nem szerencsés, ha optimistább vagyok, mint a miniszterelnök, ráadásul általánosságban inkább a fordítottja igaz. Tény, hogy a leggazdagabb és legmagasabban képzett választók körében kisebb a támogatottságunk, mint a nem diplomások között. Ez részben demográfiai kérdés is, a fiatalabbak között több a diplomás, az idősebbek között kevesebb, és ez a kormánypártok támogatottságában is megjelenik.
A diplomások körében nincs többségünk, de nagyon sok értelmiségi gondolja úgy, hogy az ország jövője szempontjából a polgári kormányzás a helyes irány. Sőt, azok közül, akik mélyebben foglalkoznak politikával, véleményem szerint még többségben is vannak, akik így látják.
Mégis, hogy a kép teljessége érdekében, az okok között általánosabb folyamatokat is látni kell. A modern politika és az értelmiségi attitűd között eleve nagyobb a feszültség. A politika egyre inkább a médiatér logikájához alkalmazkodik, különösen a közösségi média világában, ahol néhány másodpercben kell üzeneteket megfogalmazni. Ez óhatatlanul leegyszerűsítő, ami távolabb áll az értelmiségi diskurzustól. Ettől függetlenül, ha valaki ma Magyarországon valódi intellektuális tartalmat keres a politikában, azt már szinte kizárólag a kormánypártoknál találja meg.
De pont a Fideszt lehet inkább a leegyszerűsítésekkel vádolni.
Egy-egy kérdést – például a migrációt – természetesen lehet rövid szlogenekben megfogalmazni, de ugyanerről lehet részletes, akadémiai elemzést is adni. Bár sok kritika éri a kommunikációnkat az egyszerűsítés miatt, ez részben a politikai műfaj sajátossága. Ha valaki meghallgat egy miniszterelnöki évértékelőt, egy házelnöki beszédet, vagy elolvassa a kormány jó néhány tagjának – a teljesség igénye nélkül mondjuk Navracsics Tibornak, Lantos Csabának vagy Bóka Jánosnak – a hosszabb megszólalásait, akkor szép számmal fog kifejezetten színvonalas, tényekre és érvekre épülő megnyilatkozásokat találni.
A plakátokon akadémiai székfoglalókkal sehol a világon nem lehet találkozni. Mégis, ha valaki klasszikus értelemben vett értelmiségi gondolkodást, intellektuális tartalmat keres a magyar politikában, azt még mindig a jobboldalon találja meg. Az ellenzéki oldalon a képesség is szinte teljesen hiányzik. A Tisza Párt képviselőjelöltjei maguk is úgy érzik, jobb, ha nem nyilatkoznak a sajtónak, mert egy értelmes mondatot nem tudnak elmondani, de még az olvasás vagy saját lakóhelyük nevének kiejtése is próbára teszi őket, ahogy azt a pécsi és orosházi jelölteknél láthattuk.
Egy ekkora pártban, mint a Fidesz, nem az Ön, vagy az Önhöz hasonló politikus feladata lenne kapcsolatot találni az értelmiségi fiatalokkal? Ehhez képest a Corvinus Egyetemen vagy az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán többségében kormánykritikus hallgatókat találni – nem azt mutatja ez, hogy Önök kudarcot vallottak ebben?
Korábban volt párttisztségem is, jelenleg nincs, de a párbeszéd elől nem zárkózom el. A hétvégén a Professzorok Batthyány Körének vendége voltam, nemrég a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen vettem részt egy közel kétórás beszélgetésen, ahol ötszáz hallgató kérdezhetett kötetlenül. Azt viszont nem tartom helyesnek, hogy kizárólag a budapesti egyetemek – különösen az ELTE jogi kara – alapján vonjunk le általános következtetéseket. Ha a vidéki egyetemeket is nézzük, jóval árnyaltabb a kép.
Budapest sajátos politikai közeg, az ország egyetlen valódi nagyvárosa, ahol történelmileg ritkán volt tartós jobboldali többség.
Ettől függetlenül mindenkivel párbeszédet kell folytatni, így a fővárosi egyetemistákkal is. A fiatalok természetüknél fogva kritikusabbak, lázadóbbak. Egy 16 éve kormányzó erővel szemben ez érthető. Ha azonban tágabb perspektívából nézzük a világot, akkor kár ellenünk lázadni, mert mi magunk vagyunk a lázadók. Európában a béke melletti és migráció elleni kiállással mi vagyunk Dávid a brüsszeli Góliáttal szemben.
Hova lett a régi Gulyás Gergely?
2018-ig még kifejezetten önálló, olykor kritikus hangot ütött meg, amit még ellenzéki oldalon is elismertek – a HVG akkor olyan portrét közölt Önről, amit mára biztosan kormányzati propagandának minősítenének. Amióta azonban a Miniszterelnökséget vezető miniszter lett, ez a hang eltűnt. A pozíciója miatt egyszerűen beállt a kormányzati narratívába, és feladta a korábbi kritikus attitűdjét?
Az én feladatom és a magyar politika is sokat változott. A 2010 utáni első két kormányzati időszakban még volt némi hajlam a párbeszédre a másik oldal részéről. Ahogyan én is a törvényhozás tagja voltam, nem a kormányé. Ha valaki nincs kormányzati pozícióban, akkor érthető, hogy több kritikát enged meg magának – akár kormánypárti képviselőként is. Kormánytagként, ha különvéleményem van, el tudom mondani kormányülésen vagy közvetlenül a miniszterelnöknek. Szemben a baloldali sajtó évtizedes toposzaival, Orbán Viktor részéről megvan az intellektuális igény arra, hogy a kormánydöntéseket megelőző viták ne hatalmi szóval dőljenek el. Korábban se az volt a célom, hogy a kormányt nem támogató közegben szerezzek elismerést. Ha voltak is ilyen pillanatnyi következménnyel járó megszólalásaim, az mellékhatás volt, nem tudatos törekvés.
A nyilvánosság előtt ezeknek a vitáknak semmi nyoma nincs. Nem inkább arról van szó, hogy a kormányon belüli kritikák teljesen láthatatlanná váltak?
Ha külföldi példákat nézünk, a kormányon belülről megfogalmazott, nyilvánosság előtti kritikák csak koalíciós kormányoknál jellemzőek. A kormányzati döntéshozatal során minden miniszter elmondhatja a véleményét, de ezt a jó döntés és nem a nyilvánosság előtti viták érdekében teszi.
Nem érzi, hogy a kormány az elmúlt években egyértelműen jobbra tolódott, és egyre inkább kiszorultak a mérsékeltebb hangok? Pont, mint amilyen Ön is volt.
Nem, ezt nem így látom. A kormány összetétele kifejezetten sokszínű. Orbán Viktor integratív személyiség, és ha megnézzük a kabinet tagjait, ideológiailag is széles spektrumot fednek le. Korábban ezt talán „nemzeti liberálistól a konzervatívig” címkékkel lehetett volna leírni, bár a „liberális” kifejezés mára a magyar politikában – elsősorban azok miatt, akik magukat manapság így nevezik – érthető módon erősen pejoratívvá vált. Ettől függetlenül a kormányon belül ma is a mérsékeltebbtől a radikálisig, a polgári szabadelvűtől a nemzetiig sokféle karakter és meggyőződés képviselteti magát.
Akkor tessék: mondjon egy példát, kit tekint nemzeti radikálisnak?
Nem fogok, a minisztertársaim név szerinti önmeghatározásáról jobb, ha mindenki maga nyilatkozik.
Akkor ki az, aki a kormányon belül a legtávolabb esik ideológiailag öntől?
A legfontosabb miniszterelnökségi feladat a kormányzati munka összehangolása, ezért a kancelláriaminiszternek középen kell állnia, még akkor is, ha ez nem ideológiai szempontból van így. Úgy részben félrevezető lenne.
Miért?
Mert vannak kérdések – például a szólásszabadság területén –, ahol kifejezetten óvatos vagyok a korlátozásokkal kapcsolatosan, és úgy gondolom, hogy erre csak a legszélsőségesebb esetekben kerülhet sor. De más ügyekben akár a kormányénál is határozottabban konzervatív álláspontot képviselek. Ezért is jobb, ha mindenkire rábízzuk az önmeghatározást. Navracsics Tibor például nyilatkozott erről nemrég, azt mondta, hogy nagyjából az ügyek kétharmadában azonosul teljesen a Fidesszel.
Ha a politikai tábor egészét nézzük, nagyon különböző hátterű és karakterű emberek dolgoznak együtt. Például az ős-MDF-es Lezsák Sándor, aki már a rendszerváltozás idején is a lakitelki, népi irányzat meghatározó alakja volt, és több mint húsz éve része a Fidesznek. Mellette egészen más karaktert képvisel Nagy István, aki az agrárvilágból érkezett, vagy Szentkirályi Alexandra, aki budapesti politikusként a fiatal generációt képviseli. Ez a sokféleség a Fidesz egyik alapvető jellemzője. Egy nagy néppárt csak akkor tud tartósan sikeres maradni, ha képes különböző társadalmi csoportok képviselőit és egymástól eltérő politikai karaktereket integrálni. Mi ezt a képességet megőriztük.
Újságírás vagy politikai szerepvállalás? Gulyás Gergely a médiáról
Térjünk át a Kormányinfókra, hiszen szinte biztosan Ön válaszol a legtöbb újságírói kérdésre. Mennyire égette ki ez a formátum?
Nem érzem kiégetőnek. Mindig is a munkám részének tekintettem, ezért nincs érzelmi viszonyom a Kormányinfókhoz. Ami a műfajban változott az elmúlt években, az nem kifejezetten magyar sajátosság. Európában és az Egyesült Államokban is megfigyelhető, hogy az újságírók szerepe átalakult: egyre kevésbé tájékoztatnak, és egyre inkább politikai álláspontot képviselnek. Sok esetben már nem beszámolnak a politikáról, hanem alakítani akarják azt. Hogy ez jó vagy rossz, azon lehet vitatkozni – szerintem az utóbbi –, de az biztos, hogy ez egy általános nemzetközi tendencia.
Például a 444 rendszeresen azt állítja a Kormányinfón, hogy az Index a Tisza-adócsomag ügyében jogerősen több pert is elvesztett, ez tényszerűen nem igaz, ilyen jogerős ítélet nincs. Ön szerint hol húzódik a kérdésekben a határ újságírás és aktivizmus között?
A klasszikus megközelítés szerint a hír és a vélemény elválik egymástól: a hír tényszerű, a vélemény pedig szabad. Ma ez a határ eltűnt, összekeveredett. Sok újságíró ma már nem egyszerűen kérdezni jön egy sajtótájékoztatóra, hanem vitatkozni. Korábban a sajtótájékoztató arra szolgált, hogy az újságíró feltegye a kérdéseit, majd a válaszok alapján tudósítson, és ha akarta, külön cikkben fogalmazta meg kritikáját az elhangzottakról. Most már sokszor a tényeket feledve saját véleményükről tudósítanak az újságírók. Az is látható, hogy
EGYES SZERKESZTŐSÉGEK KÖZÖTT POLITIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉS VAN, ÉS A KORMÁNYINFÓN IS ELŐFORDUL, HOGY EGYES ÚJSÁGÍRÓK TÚLLÉPNEK A SZEREPÜKÖN – PÉLDÁUL AMIKOR MEGPRÓBÁLJÁK MEGHATÁROZNI MÉG A KÉRDEZÉS RENDJÉT IS.
Ez a változás azonban nem magyar sajátosság, hanem nemzetközi jelenség. 25–30 évvel ezelőtt egy amerikai elnök sajtótájékoztatóján bármilyen irányultságú szerkesztőség újságírójának megtiszteltetés volt, hogy a Fehér Házban kérdezhetett az elnöktől. Ehhez képest Donald Trump első ciklusában már azt láttuk, az újságírók nyílt vitába bocsátkoznak az elnökkel, félbeszakítják, reagálnak a válaszokra. Ha ez az amerikai politikában elfogadottá vált, akkor nem meglepő, hogy Magyarországon is hasonló folyamatok zajlanak. Ha ezt a változást egy amerikai elnök kénytelen eltűrni, akkor egy magyar miniszter igazán jó képet vághat hozzá.
Kémkedés vádjával feljelentették Panyi Szabolcsot, a Direkt36 újságíróját. A kabinet szerint az újságíró olyan, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő információkat hozhatott nyilvánosságra, amelyek akár idegen államok érdekeit is szolgálhatják. Az ő esetében ön szerint hol húzza meg a határt?
Nézzük a tényeket: Panyi Szabolcs maga vallja be, hogy egy idegen állammal áll kapcsolatban, akinek megadja a magyar külügyminiszter telefonszámát, majd megkapja és nyilvánosságra hozza a miniszter lehallgatásának hanganyagát. Ez nem csak politikai, hanem büntetőjogi minősítésért kiált.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!