A tanszercsomagok átadása után Hornung Ágnes az MTI-nek felidézte: 2010 óta a kormány több intézkedéssel is segítette az egyszülős családokat, például magasabb családi pótlékra jogosultak, a gyermekek előnyt élveznek a bölcsődei felvételnél, és az álalános iskola alatt ingyenes étkezést biztosítanak számukra.
Emellett tavaly január óta könnyebbé és egyszerűbbé tették a tartásdíj behajtásával és végrehajtásával kapcsolatos bírósági peres és végrehajtási eljárásokat, és a tartásdíj megelőlegezésével kapcsolatos jogi szabályozás is hatékonyabbá vált”
az egyszülős családok csaknem fele él nehéz anyagi helyzetben,
ezért fontos, hogy az iskolakezdés anyagilag megterhelő időszakában is segítsék őket.
Nagy Anna tájékoztatása szerint az első osztályosoktól az érettségizőkig segítik a családokat: több mint négyszáz általános iskolás kap több tízezer forint értékű csomagot, a korosztályok igényeihez igazodva iskolatáskával, tolltartóval, írószerekkel, rajzeszközökkel, festékekkel. Kétszáz középiskolás pedig tabletet kap, amelyet a számlálóbiztosok használtak a tavalyi népszámláláskor. A csomagok felét vidéken, tizenegy helyszínen osztják szét.
Az első Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt meg Pesten, a második 2022-ben Budán azzal a céllal, hogy gyakorlati segítséget nyújtson és közösséget biztosítson a gyereküket egyedül nevelő családoknak. Az elmúlt öt évben a két központ mintegy 70 féle szolgáltatásával több mint 28 ezer egyszülős családot ért el. Magyarországon jelenleg mintegy 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő.
Forrás:
https://www.origo.hu/itthon/20230826-tanszer-csomag-ingyenes-egyszulo-kozpont.html
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!