Az összeg több tételből áll össze, a már visszavonult államfőknek is jár egyebek mellett havi juttatás, a megfelelő ingatlan használatának a joga, maximum háromfős titkárság, autó, valamint költségtérítés is. Az említett három év alatt nagyjából 250 millió forintot költöttek csak a titkárságok fenntartására – írja az rtl.hu.
Az Országgyűlés Hivatalától származó adatokból kiderült, Schmitt Pál és Áder János nem rezsivédett ingatlanban lakik, erre utal legalábbis, hogy 2022 után mindkettejük esetében megugrott az összeg, amelyet az állam fizetett ki gáz- és áramfogyasztásuk után. A törvény alapján ugyanis a volt köztársasági elnököknek nemcsak biztosítani kell egy „megfelelő” ingatlant, hanem annak költségeit is állni kell.
A portál megkereste mindkét köztársasági elnököt a rezsiköltségek emelkedésével összefüggésben, de választ nem kaptak. Áder János esetében azért meglepő a magas fogyasztás, mert a Kék Bolygó Alapítvány alapítójaként rendszeresen környezetvédelmi témákban szólal fel. Rezsiköltsége több mint 780 ezer forint volt.
Az ingatlant egyébként, amelyet az államtól kapott használatra, az Átlátszó korábbi cikke szerint 929 millió forintért építették át. Az átalakítási engedély azt is lehetővé tette, hogy a villához szaunát, fitneszhelyiséget, mosókonyhát szennyesledobóval, kétbeállós gépjárműtárolót, személyfelvonót, valamint teraszt és tetőkertet is kialakítsanak.
Visszavonultak, de mindent állunk
Schmitt Pál az állam által biztosított lakásról az ország gazdasági helyzetére hivatkozva nem igényelt magának […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!