A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője, Dobrev Klára szerdán ismertette azokat az iratokat, amelyek szerinte igazolják, hogy Sulyok Tamás korábban bűncselekményt követett el. Az államfői hivatal nem sokkal később reagált a vádakra, és jogi lépéseket helyeztek kilátásba.
Csütörtökön több jogász is azt mondta, hogy elévülhettek azok az iratok, amelyeket Dobrev Klára bemutatott. Mindeközben a DK-s politikus vendége volt a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorunknak is, ahol arról beszélt, hogy szerinte a köztársasági elnöknek mindenképp távoznia kell.
Hasonló véleménynek adott hangot Gyurcsány Ferenc péntek reggeli Facebook-posztjában, amelyet azzal kezdett: „Nem az a kérdés, hogy Sulyok köztársasági elnök bűnöző-e, vagy sem, mert az. Hanem hogy pitiáner, kisstílű, amolyan ügyeskedő rosszfiú vagy nagypályás gazfickó. Egyáltalán nem mindegy.”
Hozzátette: „Az elnök megtestesíti azt, amilyen lenni szeretne az ország, azaz becsületes és tisztességes, az elnök, magán- és közösségi létezésünk jobbik fele, az elnök mindannyiunk embere. Erkölcsi értelemben a minta, a viszonyítási pont.”
Sulyok elnök nem ilyen. Ő összevissza hazudott apja aktív vérnáci múltjáról, egyenesen üldözött hőst faragott belőle, […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!