Francisco Oropesat Clevelandtől 30 kilométerre egy másik településen fogták el, jelenleg őrizetben van. A San Jacinto megyei ügyész, Todd Dillon kedd esti közlése szerint a hatóságok vizsgálják, hogy a férfit a szökésben segítette-e valaki.
Oropesa a jelentések szerint illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban, a hatósági iratok szerint ötször utasították ki, és minden alkalommal sikerült visszajutnia határon.
A megtalálására indított hajszában a hétvége óta a hatóságok 250 embere vett részt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) irányításával.
Vasárnap San Jacinto megye vezetése, ahol a gyilkosságok történtek, 55 ezer dollárt ajánlott fel a nyomravezetőnek, ezt követően Texas állam kormányzója közölte, hogy az állam további 50 ezer dollárt ajánl fel, amit az FBI 25 ezer dollárral egészített ki, így összesen 130 ezer dollár (mintegy 45 millió forint) várt arra, aki a hatóságokat nyomra vezeti. Az egyelőre nem derült ki, hogy a férfit lakossági bejelentés alapján fogták-e el. Sajtóértesülések szerint a férfit a határőrség különleges egységének emberei állították elő, és nem tanúsított ellenállást.
A 38 éves Francisco Oropesa pénteken nem sokkal éjfél előtt jelent meg szomszédai házánál egy puskával, ahol az ott tartózkodó 10 ember közül ötöt – egy 8 éves fiút és egy tizenéves lányt, két felnőtt nőt és egy férfit – halálosan megsebesített. Az áldozatok […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/05/03/egyesult-allamok-tomeggyilkossag-megolte-ot-szomszedjat/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!