Elfogadhatatlannak nevezte közleményében a Magyar Helsinki Bizottság azokat a kijelentéseket, amelyeket Kőszeg Ferenc, a szervezet egykori alapítója tett a pedofíliával kapcsolatban a Partizánnak adott életútinterjújában – hívta fel erre a figyelmet a HVG. A szervezet azt írta, hogy „Kőszeg Ferenc válaszai szöges ellentétben állnak a Magyar Helsinki Bizottság értékrendjével, a kiszolgáltatott helyzetben lévők érdekében végzett mindennapi munkánkkal és a belső szabályzatainkkal is”. Annak ellenére, hogy Kőszeg Ferenc az egyik alapítójuk, sőt a szervezet elnöke volt, már „közel húsz éve nem képviseli a Magyar Helsinki Bizottságot, nem nyilatkozik a szervezet nevében” – emlékeztetett erre a Bizottság.
Pontosan részletezte az álláspontját
Gulyás Márton, a Partizánban Kőszeg Ferencet a még 2009-ben megjelent írásáról kérdezte. A tizennégy évvel ezelőtt egy cikkben azt írta: „Az Amerikából világszerte szétterjedt újprüdéria, miután a homoszexualitást már nem illik üldöznie, pedofíliát hörögve vesz üldözőbe minden erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot felnőtt és gyerek között”. A műsorvezető feltette a kérdést: van-e olyan erotikával átszőtt érzelmi kapcsolat felnőtt és gyerek között, ami helyeselhető, vagy nincs?
Kőszeg Ferenc erre azt mondta, hogy „nem lehet ezt ilyen merev kategóriában leírni”.
Ezt később úgy folytatta, hogy a hatóságok nem tudják úgy kezelni az ilyen ügyeket, hogy ne okoznának nagyobb kárt vele a gyereknek, mint önmagában az a szexuális kapcsolat, amit egy felnőttel létesített. Szerinte nem kell feltétlenül a büntetőjog szigorát elővenni olyan eseteknél, amikor felnőtt és gyermek szexuális kapcsolatáról van szó.
Majd később Gulyás Márton megkérdezte tőle, hogy „a fiad egy olyan iskolába jár, ahol van egy pedofil tanár, és amikor kérdezte a fiad, hogy mit lehetne ezzel kezdeni, akkor azt mondtad, hogy most már járd ki azt a pár évet, ami még hátravan, és aztán úgysem fogsz vele többet találkozni?”. Mire Kőszeg azt felelte:
Hát, körülbelül igen, azt mondtam neki, hogy ne menjen bele ilyenbe. Nagyon távol áll tőlem, hogy a pedofíliát bármilyen formájában helyeseljem, csak azt mondom, hogy amennyire lehetséges, kerüljük el az ezzel kapcsolatos nyilvános leleplezést, konfliktust, felelősségre vonást, mert nem lesz a dolog ettől jobb, csak rosszabb.
Kőszeg Ferenc beszélt egy olyan 16 éves lányról is, aki egy gimnáziumi könyvtárossal tartott fenn viszonyt, szerinte ebben nincs semmi probléma. „Nagyon sok olyan dolog van, ami nem helyeselhető és mégiscsak van” – mondta.
Szerinte hibázott a liberális oldal is
A beszélgetés alatt felmerült Sipos Pál esete is, aki, mint ismert, pedagógusként többször is visszaélt hírnevével, hatalmával: nyári táboraiban többször is előfordult, hogy […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/08/15/pedofilia-koszeg-ferenc-partizan-interju-helsinki-bizottsag/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!