Dobrev Klára bejelentette, hogy a Demokratikus Koalíció jelöltjei három választókörzetben is visszalépnek. A párt elnöke szerint a DK most példát mutat felelősségből, és remélik, hogy a Tisza Párt is „hasonló felelősséggel jár el, a labda az ő térfelükön pattog”.
Azért ezt a három választókörzetet választottuk, mert felméréseink szerint ezekben várható az országban a legszorosabb választási eredmény. Budapest 6. és 8. számú választókörzetében és a Nógrád megyei 1. számú választókörzetben döntöttünk visszalépésről, a jelöltjeinkkel egyetértésben. Visszalépett jelöltjeinknek, Komáromi Zoltánnak, Ternyák Andrásnak és Godó Beatrixnak köszönjük a kormányváltásért végezett hatalmas munkájukat, továbbra is számítunk rájuk
– fogalmazott Dobrev Klára.

Hozzátette, hogy a Demokratikus Koalíció által rendelt közvélemény-kutatások szerint „Budapest 6. számú választókörzetében Hadházy Ákos, Nógrád megye 1. számú választókörzetében pedig a Tisza jelöltje a legesélyesebb ellenzéki jelölt, ezért az ő támogatásukat kérjük a szavazóinktól”.
Budapest 8. számú választókörzetében a közvélemény-kutatásaink szerint Kunhalmi Ágnes független jelölt és a Tisza jelöltje fej-fej mellett állnak. Ezért ebben a körzetben azt kérjük a szavazóinktól, hogy saját belátásuk szerint döntsenek az egyikük támogatásáról
– jegyezte meg.
Dobrev Klára Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, hogy ők tavaly nyár óta mondják, hogy a „kormányváltást akaró ellenzéki pártokkal készek vagyunk a választásokon együttműködni”. Eddig mindig úgy fogalmazott, hogy „ismerik a telefonszámomat, hívjanak, és én felveszem”.
Ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy ilyen telefonhívást nem kapott. „Csak a DK egyoldalú visszalépését követelő ultimátumok, fenyegetések jöttek, amelyeknek soha nem fogunk engedni” – szögezte le Dobrev.
Egyre többen esnek ki, belháború a párton belül
Kedden derült ki, hogy Ternyák András, a DK kispesti önkormányzati képviselője sem indul a választáson, holott összegyűjtötte a megfelelő számú ajánlást és nyilvántartásba is vették. Az NVI oldalán azonban már az látható, hogy március 24-i dátummal megszűnt a jelöltsége.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!