„A Megafon és Bohár Dániel is támogatja, hogy rekordnézettsége legyen a Tavaszi szél című filmnek. Egész hadműveletet raktak össze a még 31 napig velünk lévő propagandisták” – fogalmazott Magyar Péter Facebook-bejegyzésében.
A Tisza Párt elnöke szerint „3 budapesti moziban délelőtt lefoglaltak teljes mozitermeket (a mi pénzünkön megvettek több száz mozijegyet), majd persze csak az a 30–40 ember ült be a vetítésre, aki ténylegesen meg is akarta nézni a filmet.”
Annyira egyszerűek szegények, hogy nem tudják, hogy a rengeteg általuk megvásárolt jegy miatt a mozik újabb termeket fognak megnyitni és még több vetítés lesz
– jegyezte meg bejegyzésében Magyar Péter, állítását a film egyik producere, Sümeghy Claudia is megerősített: „A telt házak miatt újabb és újabb előadások nyíltak meg.”
A Telex megkereste a poszttal kapcsolatban a Cinema City PR- és marketingigazgatóját, Buda Andreát, aki kérdésükre ezt válaszolta:
A mai napon délelőtti és kora délutáni előadásokon tapasztaltunk olyat, hogy viszonylag rövid idő alatt minden jegyet megvásároltak (nálunk a foglalás már nem elérhető, csak venni lehet a jegyeket), viszont ténylegesen a terem körülbelül egyharmadában ültek vendégek.
Sümeghy Claudia, a film egyik producere Bohár Dániel <a […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!