Budapesttől mindössze ötven kilométerre, az M6-os autópálya mellett található a Fejér vármegyei település, Iváncsa. A nagyjából háromezer lelkes községbe belépve az út mellett egy muskátlival kirakott tábla köszönt minket, jobbra tőle a temető látható, míg balra az épülő akkumulátorgyár.

A gyárhoz bekötő úton egymást érik a munkásokat szállító kisbuszok, folyik a munka, mintha mi sem történt volna. Szerda reggel három munkásautó zárta el a parkolóhoz vezető utat, miután sztrájkba kezdtek, amiért többhavi fizetésüket nem utalta ki nekik a magyar alvállalkozó.
Mekkora hacacáré volt, még a TEK is kijött!
– csattant fel egy közelben dolgozó férfi, aki nevetve mesélte el, hogy mi történt szerdán. Látta a tömegesen parkoló kocsikat, amelyekkel a tulajdonosaik nem tudtak munkába menni, így inkább az út szélén hagyták őket. Hallott ő is a mérgezéses történetről, úgy tudja, valamitől nagyon „behülyültek” a munkások.
A Szabad Európa információi szerint a villanyszerelők megfelelő felszerelés nélkül dolgozhattak, akkor érintkezhettek a veszélyes anyaggal, amitől többen rosszul lettek.
A helybeliek között más és más információk terjednek a héten történtekről. Egy ott dolgozó azt mondta lapunknak, hogy volt egy kisebb gond, de nem akkora, mint amiről szó volt a hírekben:
A kazánnál dolgoztak, amikor elkezdtek tüsszögni és köhögni, valamilyen fojtó érzésük támadt szerelés közben. Kiderült, hogy egy cső valahogyan megrepedhetett, és annak a tartalmát lélegezték be. Az volt a szerencséjük, hogy gyorsan jelezték, és úgy tudom, nem is lett nagyobb bajuk, még mentőt sem kellett hívni hozzájuk.
Ő nem találkozott TEK-esekkel, de rendőröket valóban láttak. Szerinte a sztrájkkal egy időben ugyanis baleset történt az M6-os autópályán, és a forgalmat Iváncsa irányába terelték a hatóságok. A település központjában dolgozók csak azt vették észre, hogy néha elzúg mellettük egy-egy autócsoport, amikkel végül leálltak a határban, és gyalog közlekedtek tovább az emberek, de problémát ez senkinek nem okozott.

A településen megoszlanak a vélemények a határban épülő projektről. Sérelmezik, hogy senki nem kérdezte meg őket arról, akarják-e a beruházást. Abban többen is […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!