Hirben.hu Hírben jók vagyunk! Az idei évben nagyon kemény télre számítanak a meteorológusok, ami óriási nehézséget jelent az elszegényedő, gettósodó településeken élő szegények számára. Szeretnénk, ha nem feledkeznénk el róluk csak amiatt, mert nem a mi közelünkben és látóterünkben vannak, ezért Halász Levente geográfus segítségével cikksorozatot indítottunk, amiben bejárjuk Magyarország régióinak legszegényebb településeit, hogy megnézzük és bemutassuk, hogyan készülnek fel a télre és az ünnepekre legnehezebb helyzetben élő honfitársaink. Az első részben a Zalaszentgróti járást mutattuk be, most pedig a Devecseri járásba látogattunk el.
Sokak számára „aranyiszap” volt a vörösiszap-katasztrófa
Sokak számára a 2010-es vörösiszap-katasztrófa helyezte fel a térképre a Devecseri járást, ugyanis annak központját, Devecsert és a mellette lévő Kolontárt és Somlóvásárhelyt sújtotta leginkább a halálos áldozatokkal járó szerencsétlenség. Ráadásul a kisváros legszegényebb, főként romák által lakott részét, köztük a Dankó telepet árasztotta el a mérgező anyag. Ennek tudatában Közép-Dunántúli utunk első állomása Devecserbe vezetett.
Napjainkban a vörösiszap által elárasztott házak közül csak kettő áll, az egyik emlékhelyként szolgál, a másik fala nagyjából mellkas magasságik még most is vörös. Az egykori Dankó telep helyén pedig hulladéklerakó működik, igaz, valószínűleg nem hivatalos szemétlerakóhely, de ottjártunkkor egy furgonnyi sittet hoztak a telep területére, és láthatóan korábban már mások is használták erre a területet. Az egykor itt lakó romákat állami és önkormányzati segítséggel elhelyezték a város más részeire, így mi is továbbálltunk ,és felkerestük a rettegett Homok utcát, ahol 2012-ben lapátokkal, botokkal és baseballütőkkel felszerelt romák támadtak rá az edzésről hazafelé tartó Bognár Balázsra, majd a segítségére érkező szüleire is.
A súlyos incidens már 10 éve volt, és most nyomát sem láttuk agresszív helyieknek, sőt egy, az utcában lakó fiatal roma férfi, Dzsonni örömmel vezetett minket körbe, és mesélt az aktuális helyzetről.
Én ugyan nem a Dankó telepen laktam, de ismerek olyat, aki igen. Azok vesztettek sokat a katasztrófán, akiknek volt valamilyük, de a legszegényebbek közül sokan saját maguk által összetákolt házakban éltek. Túlzás, hogy házakban, inkább ólakban. Ők most mind kaptak olyan otthonokat, ahol van konyha, fürdőszoba és minden. Számukra aranyiszap volt az, nem vörösiszap
– fogalmazott Dzsonni.
Idegenvezetőnk elárulta, ő megváltozott munkaképességű, így csak négy órában dolgozik. Havi 90 ezer forintot keres, ezzel viszont már a tehetősebbek közé sorolja magát a Homok utcában, és bár ha szűkösen is, kijön a pénzéből.
Megtanultunk lebegni a szaron
– összegezte a helyzetüket Dzsonni.
14
Ausztriába járnak át koldulni
Ahogy a rögtönzött idegenvezetőnkkel sétáltunk a düledező házakkal szegélyezett utcában, összefutottunk a háza előtt fát pakoló idősebb magyar férfival, Takival.
„Honnan loptad ezt a fát, Taki?” – kérdezte köszönésképpen Dzsonni, mire az öreg először nem felelt, csak mosolygott, de miután bemutatkoztunk, elmondta, hogy elvállalt egy munkát, amiért cserébe kapta, fizetségként.
Takit leszázalékolták, azóta 23 ezer forintot kap havonta, de mivel ebből lehetetlen lenne megélni, ezért mindenféle munkát elvállal. Ezekért a napi munkákért nem meglepő módon feketén fizetnek neki, hol többet, hol kevesebbet, de néha nem is pénzt kap, hanem fát, mint legutóbbi munkájáért. Dzsonni már előre figyelmeztetett minket, hogy Taki jobban szerette a rendszerváltás előtti időket, de ez a figyelmeztetés nélkül is hamar feltűnt volna, ugyanis az öregúr rögtön elkezdte ecsetelni, hogy a szocializmus mennyivel jobb volt.
A Kádár alatt legalább lopni lehetett. Most már azt sem lehet, mert a burzsujok mindent bekameráznak
– magyarázta Taki.
Ezt követően hosszasan ecsetelte, hogy milyen munkái voltak még a szocializmusban, majd szidta a város vezetését, mert úgy érzi, nem adnak elég segítséget a rászorulóknak, de az ország vezetésével sem volt megelégedve, hiszen „most alig van munka, bezzeg a rendszerváltás előtt nem volt munkanélküliség”.
Ausztriába járnak át a magyarok koldulni, ez szégyen!
– tette hozzá Taki, ami megütötte a fülünket.
Kiderült, hogy a szegény helybéliek időnként összerakják a pénzüket, hogy buszt béreljenek, ami elviszi őket Ausztriába, ott pedig kéregetéssel és lomizással próbálnak valami pénzt keresni. Ilyenkor mindent hazahoznak, amit kapnak, a székektől kezdve a síléceken át a ruhákig. Az így összegyűjtött dolgokat pedig Magyarországon próbálják meg eladni. Taki körbe is vezetett minket kertjében, ahol minden tele volt különböző lomokkal.
Van, hogy egy ilyen úttal 50 ezer forintot is keresünk, de van, hogy mínuszos az egész
– részletezte Taki.
Akinek földje van, annak könnyebb, aki „boltból él”, annak nehezebb
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!