Borbély Lénárd 2014 óta Csepel polgármestere, az ezt megelőző négy évben a XXI. kerületet vezető Németh Szilárd alpolgármestere volt. A várospolitikust egyebek mellett arról kérdeztük, hogy
- milyen a Fideszhez fűződő viszonya a párttagsága elvesztését követően,
- ha nincs mögötte párt, milyen tervei vannak a jövő évi önkormányzati választásokat illetően,
- az elkövetkezendő egy évben, amikor mindkét oldalról „lőnek rá”, végezhető-e érdemi munka,
- miért nem épül az, aminek már évekkel ezelőtt meg kellett volna Csepelen épülnie,
- hol és miért van még most is jelen Zámbó Jimmy.
Egy internetes mém szerint sokan nem is tudják, hogy Csepel Budapest része. Azt hiszik, hogy vidék. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke azonban azzal, hogy feloszlatta a helyi Fideszt és ezzel megszüntette az ön párttagságát is, sokat tett azért, hogy felhívja a XXI. kerületre a közvélemény figyelmét. Mit szól az efféle településmarketinghez?
Valóban van egy ilyen sztereotípia Csepellel kapcsolatban, amit meg is erősített a 2019-es kampányban Karácsony Gergely, aki maga sem tudta pontosan, hogy hol is van pontosan a városrészünk Budapesten belül. Ezzel együtt szerintem nem politikusok akciói helyezik fel a térkép megfelelő helyére Csepelt, hanem az a számtalan pozitív változás, ami az elmúlt 10 évben itt történt.

Ha már nem tagja a Fidesznek, attól még tagja lehet egykori pártja frakciójának a Fővárosi Közgyűlésben?
Ugyanabban a felállásban dolgozunk, mint az elmúlt években. A történtek után sem változott a világnézetem: nemzetről, családról és közös konzervatív értékeinkről ugyanazt gondolom most is, mint amikor a Fidesz tagja lettem. Nekem a Fidesszel és Orbán Viktor kormányával soha nem volt vitám. Németh Szilárddal változott meg a viszonyom, aminek a legalapvetőbb oka egy egyszerű lelki ok. „Nem tudom elviselni, hogy nem én vagyok a polgármester” – mondta nekem Szilárd 2015 februárjában, Bánhorvátiban. Minden ide vezethető vissza.
Ha ez így van, akkor miért nem keresi tovább az igazát, például a Fidesz etikai bizottságánál, hogy visszavegyék a pártba?
Mert már nem hiszem, hogy ennek lenne bármilyen értelme. Ugyanakkor azt látom, hogy 2019 óta a csepeli Fidesz frakció egy része külön működött, és számos alkalommal szavazott együtt az MSZP, DK, Momentum közös ellenzéki platformmal. Nehezedik a feladat, de mindig a kerület működőképességének fenntarthatóságát tartom és tartottam elsődleges feladatomnak. Még ebben a kiélezett politikai helyzetben – amikor a testületben nincsen többsége semelyik oldalnak sem – a legfontosabb ügyekben (költségvetés, zárszámadás, cégek beszámolóinak elfogadása) sikerült egyetértésre jutni. Nyilván a képviselők belátták, hogy Csepel önkormányzati rendszerének ellehetetlenítésével 1500 dolgozónk megélhetését is kockára tennék. Lehet ideológiai alapon vitatkozni, de a kerület működésének veszélyeztetése megengedhetetlen. Ezt a mára hatfősre szűkült Fidesz-frakció is belátta, és helyesen döntött, amikor a legfontosabb döntésekhez biztosította a többséget.
Botot dughatnak a küllők közé
Nemrég elfogadta a Parlament a választási törvény módosítását, így már nem lehet időközi választást tartani 2024 júniusa előtt, azaz idő előtt megbuktatni sem tudják, noha ez is benne volt a pakliban. Ez megnyugtatta?
Emiatt egyáltalán nem voltam ideges, és úgy látom, ahogy fogyott a választásig hátralévő idő, egyre kevesebb értelme is lett volna. Az igazi kérdés az, hogy jövő év március 15-ig el kell fogadni a költségvetést, azaz nem sokkal a választás előtt ennek elutasításával dughatnak botot a küllők közé, béníthatják meg Csepelt, de remélem, hogy erre nem kerül sor. A választás pedig új fejezetet nyit majd Csepel életében.
A Fidesz színeire erősen emlékeztető, de a Közösen Csepelért Polgári Egyesület feliratú molinóval pozicionálta magát közösségi oldalán. Ez azt jelenti, hogy jövőre civil jelöltként fut rá a polgármester-választásra?
Igen, hiszen nincs miért hátralépnem. Az elmúlt 10 évben még a pénzügyi lehetőségeinken is túlmutató fejlesztéseket sikerült megvalósítanunk. Zöldsziget-, gyermeksziget-, sportszigetprogramot indítottunk, rendbe tettük és megvédtük a Kis-Duna-partot, felújítottuk az intézményeinket, hogy csak néhányat említsek. Közösséget építünk. A kormány segítségével, 35 milliárd forint feletti összegből végeztünk 2010 óta útépítési munkákat. Még most is 20 kilométer burkolatlan út van hátra, de több mint 30-at már rendbe hoztunk. Megépítettük az ország talán legkülönlegesebb jégpályáját, a csepeli jégparkot. Az itt élő emberek arra biztatnak – jobb és baloldaliak egyaránt –, hogy folytassam a munkát.
Fantompolgármesterre nincs szükség
Miután a Fidesz elengedte a kezét, az ellenzéki pártok nem keresték meg valamilyen kecsegtető karrierajánlattal?
Látom annak jeleit, hogy nem lenne ellenükre, ha én valamilyen konstrukcióban az ő jelöltjükként indulnék jövőre a választáson. Attól azonban, hogy jogilag már nem vagyok a Fidesz tagja, az értékrendem nem változott.
Kizárt, hogy olyanokkal fogjak össze, akik 2004-ben a határon túl élő magyarok – köztük a nagyszüleim – ellen kampányoltak.
Egy alkuk által fogva tartott fantompolgármesterre egyébként sincs szüksége Csepelnek, én csakis a kerület érdekeit képviselem, hiszen nekem kizárólag Csepel az első.

Nagyjából lehet tudni, hogy kik a baloldal polgármester-aspiránsai, de azt látja már, hogy kit épít a Fidesz az ön jobboldali lehetséges riválisaként?
A józan gondolkodású, jobboldali patrióták most kicsit zavarban vannak. Úgy érzem, hogy a velük ápolt jó viszonyom megmaradt, és nem látom azt, hogy közülük bárki is szívesen vállalná, hogy egy olyan választáson induljon, ahol lesz egy ellenzéki polgármesterjelölt, és leszek én jobboldali független jelöltként.
Nem tart attól, hogy két egymással versengő jobboldali politikus könnyen – akár csak egy közepesen erős – baloldali jelöltet emelhet végül a polgármesteri székbe?
Nincs jelenleg a baloldalon egy kiemelkedő, konszenzusos politikus. 2010 előtt az MSZP-nek hatalmas frakciója volt, de egyrészt azóta teljesen kicserélődött a csapatuk, a mostaniak közül többen büntetőeljárások részesei, vagy büntető ítéletekkel terheltek, másrészt a hitelességüknek az sem segít, hogy az MSZP-frakció két tagja is szorosan kötődik Németh Szilárdhoz, a Fidesz helyi elnökéhez, a Fidesz alelnökéhez. Fizetést is rajta keresztül kapnak. A DK-ban nincs ismert aspiráns, a Momentum pedig hiteltelen és mérhetetlen támogatottságú csapat.
Hogyan készül az elkövetkezendő egy év polgármesteri munkájára, tekintettel arra, hogy az önkormányzat képviselő-testületében rendre gáncsolják fejlesztési elképzeléseit? Lehet így érdemi munkát végezni?
A beruházások üteme, és a kerület pezsgő kulturális élete is ezt igazolja, de az kétségtelen, hogy ez […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!