Napok óta súlyos, akár az emberi életet is fenyegető álhír terjed a közösségi médiában. A hétfőn délután közzétett bejegyzés szerint szeptember 1-jétől a mentő és az egészségügyi ellátás hívószáma 1830. A poszt már több mint 6300 megosztásnál jár, tömegekhez jutott el a Facebookon. Csak pénteken több százan terjesztették az ismerőseik körében az információt.
Az ügyben a Világgazdaság megkereste az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ). Győrfi Pál szóvivő megerősítette: félreértésről van szó, vészhelyzet esetén továbbra is a 112-es számot kell tárcsázni. Az 1830-as telefonszámot még februárban hívták életre, amikor az OMSZ elindította az egységes alapellátási ügyeleti rendszert. Ennek a központi ügyeleti száma az 1830. Ez is a mentőknél csöng ki, de arra tartják fenn, ha valakinek háziorvosi ügyeleti vagy éjszakai ügyeleti egészségügyi problémája van.
Nem jó megoldás, ha az emberek most tömegével átállnak a 1830-ra, mert ez egy másik szolgáltatás
– fogalmazott Győrfi Pál. Ráadásul a 112-es rendszernek számos előnye van, amelyeknek köszönhetően hatékonyabban lehet kezelni a beérkező vészhelyzeti, tehát balesetet szenvedett, vérző, nem lélegző, rosszul lévő stb. beteg miatti hívásokat.
A szeptemberi dátum egyébként úgy merülhetett fel, hogy akkortól újabb három vármegye, Baranya, Szolnok és Veszprém csatlakozik az 1830-as rendszerhez, így már összesen 9 vármegyében hívható ez a központi ügyeleti szám. Az OMSZ által működtetett egységes alapellátási ügyeleti rendszer egyébként az elmúlt fél évben jót teljesített, és több mint 120 ezer betegellátást bonyolítottak rajta keresztül.
Forrás:
https://www.origo.hu/itthon/20230826-alhir-mento-facebook.html
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!