Van egy világrekord, amelyet a Guinness nem hajlandó számontartani, ugyanis annyira veszélyesnek tartják, hogy 1997-ben egyszerűen kivették a nyilvántartásukból. Ez azonban nem tántorítja el azokat a fiatalokat, akik évtizedek óta próbálják megdönteni a rekordot. A legújabb kihívó egy 21 éves melbourne-i youtuber, aki 11 napig nem hunyta le a szemét, és az egészet élőben közvetítette − írja a The Telegraph.
Norme, aki több mint 1,24 millió követővel rendelkezik a YouTube-on, 2024 júliusában döntött úgy, hogy megpróbálkozik a rekord megdöntésével, és állítása szerint sikerült túlszárnyalnia Randy Gardner 1964-es teljesítményét, aki állítólag 264 órán és 56 percen keresztül maradt ébren, de ezt az eredményt már senki sem fogja ellenőrizni vagy rögzíteni. Némi szépséghiba, hogy már nem Gardneré a rekord, hanem Robert McDonaldé, aki 1986-ban több mint 18 napig maradt ébren egy hintaszékben, de ő közben vett magához stimulálószereket.
Norme ezt megkérdőjelezi, mivel az újságokban látszik, hogy a férfi napszemüveget viselt közben. A rekorder nem méltatta válaszra a vádakat, a Guinness pedig annyit közölt, hogy minden rekordot szigorú irányelvek alapján hitelesít, és jelenleg ignorálja az ehhez hasonló kísérleteket.
Tizenegy napig kibírni alvás nélkül
A youtuber egy podcastból merítette az ihletet a kihíváshoz, ahol Gardner „teljesítményéről” beszéltek. „Azt mondták, hogy csak egy tinédzsernek lenne elég energiája ahhoz, hogy megdőljön a rekord. Akkor 19 éves voltam, és néhány nappal később belevágtam a kísérletbe. Az első próbálkozás 50 óra után kudarcba fulladt. Három nappal később megint beleálltam a dologba, akkor 30 óra után dőltem ki. A harmadik nekifutásra viszont sikerrel jártam” − állítja Norme.
A kihívásnak stimulánsok nélkül futott neki, koffein helyett cukrot evett, valamint rendszeresen elment a legközelebbi McDonald’sba. Öccse és egy barátja segített neki ébren maradni.
„Megpofoztak, vizet öntöttek rám, seprűnyéllel bökdöstek. A víz volt a legjobb, mert ha vizet öntenek az arcodba, fel kell ébredned, különben megfulladsz” – mesélte a férfi.
Az eseményt élőben közvetítette, először a YouTube-on (de onnan letiltották), aztán más platformokon (Kick, Twitch, Rumble).
Van olyan mértékű alváshiány, amelynek már az orvostudomány sem tudja a következményeit
Az alvásmegvonás fokozatosan, de kérlelhetetlenül szedi áldozatait. Az első 24 órában még ismerős tünetek jelentkeznek: elnehezülő szemhéjak, lassabb reakciósebesség, ingerlékenység.
A 36. óra után azonban már más tüneteket (intenzív szomjúság, memóriakiesés, szívdobogás, látászavar, izomrángások) produkál a szervezet. Ezért is tiltották meg a rendőröknek, hogy alvásmegvonással kényszerítsék ki a vallomást a gyanúsítottakból.
Negyvennyolc óra után már a paranoia és hallucináció következik. Az ismerős arcok idegenné válnak, ismeretlen hangok szűrődnek be a tudatba, az egyensúlyérzék felmondja a szolgálatot. A „mikroalvás” (1-5 másodpercig tartó tudatvesztés) egyre gyakoribbá válik. Az orvosi szakirodalom pedig már nem is tartja számon, mi történik az emberi testtel négy-öt nap alvásmegvonás után.
Norme visszaemlékezése szerint a 11 napig tartó kihívás alatt a „mikroalvás” két fajtáját ismerte meg. „Az egyik az, amikor egy másodpercre csak kikapcsol minden, aztán visszakapcsol – ezt mindenki […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2026/03/29/guinness-rekord-alvasmegvonas-youtuber-kiserlet/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!