Magyarországon viszonylag gyakori faj, a szakértők mégis meglehetősen keveset tudnak a rézsiklóról. Ezen igyekszik változtatni egy új tanulmány, mely a hüllő élőhelyválasztását és táplálkozási szokásait vizsgálja.
Korábbi megfigyelések szerint elsősorban gyíkokat, de emlősöket és kígyókat is fogyaszt a rézsikló. Élőhelyválasztása továbbra is kevéssé ismert, különösen a zsákmány elérhetőségét illetően. Mivel az állat megtalálható a rákosi vipera egyik legfontosabb élőhelyén, a Kiskunságban, a szakértők arra voltak kíváncsiak, nem fenyegeti-e Magyarország veszélyeztetett kígyófajának állományát.
A vizsgálathoz a kutatók rézsiklókat fogtak be, majd ürülékmintáik elemzésével azonosították a zsákmányállatok maradványait, ezután a kígyókat sértetlenül visszaengedték eredeti élőhelyükre. Az elemzések alapján a rézsiklók 65 százalékban zöld, fürge és homoki gyíkokat fogyasztottak, de a kifejlett egyedek gyakran zsákmányoltak kisemlősöket is. A fiatal példányok főként egyenesszárnyú rovarokat, például szöcskéket fogtak. Más kígyók maradványai 2,5 százalékot tettek ki a mintákból.
Olykor kannibalizmusra utaló jeleket is találtak, az egyik kifejlett hím például egy fiatalabb rézsiklót fogyasztott el.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/tudomany/2025/03/26/rezsiklo-allatvilag-kigyo-vipera-kannibal/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!