Felcsúton, az NB I harmadik és negyedik helyezettjének csatájával folytatódott a bajnokság a válogatott mérkőzések miatti szünet után. A Fehérvár abban a tudatban vághatott neki az idegenbeli kalandnak, ha győz, kilenc pontra leszakíthatja a Puskás Akadémiát, ezzel hét meccsel a szezon vége előtt óriási lépést tehet a bronz felé.
15 percnyi játékot követően az első komolyabb helyzet a hazaiak előtt adódott, Komáromi György beadása után Lamin Colley fejesét tolta a kapufára Tóth Balázs, majd az októberi sérülése óta először a kezdőbe került Fiola Attila tisztázott. A folytatásban is a válogatott kerettag kapusnak akadt jóval több dolga, a 26. percben Jakub Plsek fejesét védte, nem sokkal később pedig Nagy Zsolt lövésénél volt szerencséje – a labda ugyanis kapu fölé szállt. Stílszerűen a félidő hajrájában is Tóthnak kellett bravúrt bemutatnia, a meccs eddigi részében inkább előkészítőként jeleskedő Komáromi léc alá tartó löketét ütötte ki.
Fordulás után az első félideinél valamivel támadóbb szellemű Fehérvárt láthatott a nagyérdemű. Sigér Dávid megpattanó lövése alig egy méterrel pattant a kapu bal oldala mellé. Nem sokkal később Csongvai Áron csúsztatott a jobb alsó mellé. De a meccs első órája így is eltelt a vendégek kaput eltaláló kísérlete nélkül.
Aztán a hetvenedik és a nyolcvanadik perce is…
Szimbolikus volt, mikor a 81. percben Szolnoki Roland kapu közepébe tartó, gyenge csúsztatásánál teátrálisan ráfeküdt a labdátra Tóth, mintegy jelezve, ha kilencpontos fór nem is lesz belőle, a fehérváriaknak a 0–0, és így a két csapat közti hatpontos különbség megtartása is tökéletes ezen a ponton.
A hajrában a PAFC így is többször közel járt ahhoz, hogy megnyerje a mérkőzést, de Tóth magabiztos teljesítménnyel megőrízte kapuját a kapott góltól – ezzel bejelentkezve a meccs legjobbja címért is.
A 90. percben a felcsútiak finn légiósa, Urho Nissila bólintott éles szögből az oldalhálóba, ezzel […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
Forrás:
https://index.hu/sport/futball/2024/03/29/labdarugo-nb-i-puskas-akademia-fehervar-fc-bronzcsata/
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!