Hirben.hu Hírben jók vagyunk! „Nem kellett olyan nagyon izgulnunk, mint az előző kvalifikációs időszakban, de jó volt végre hivatalosan is kimondani, hogy megvan a kvóta, mert azért volt bennünk feszültség” – mesélte az Indexnek Márton Anna, a párizsi olimpiai indulást március első hétvégéjén, Athénban biztossá tevő női kardcsapat alapembere. Az augusztusban megnyert világbajnoki cím óta leginkább az idő kérdésének tűnt, mikor lesz hivatalos a kvalifikáció. Nem úgy az emlegetett tokiói olimpia előtt: 2021 tavaszán a legutolsó eséllyel élve, Budapesten, egy zárt kapuk mögött rendezett világkupa-versennyel sikerült kiharcolni a részvételt.
„Ahhoz képest, ami három éve történt, még nyugodtnak is nevezném a mostanit. Azzal együtt, hogy az utolsó egy-két versenyen, még akkor is, ha jó pozícióban vagy, tényleg megérzed a nyomást. Ezek az utolsó lépések, és szerintem ekkorra gyűlik össze az egyévnyi stressz. Örültünk, hogy végre vége. Annak meg pláne, hogy második helyen zárjuk a kvalifikációt, mert nagyon fontos, hogy minél verhetőbb ellenfelet kapjunk az olimpiai torna első fordulójában.”
A női kardcsapatnál látható fejlődés íve már-már töretlennek hat az elmúlt évtizedben. Márton karrierjét egészen gyermekkora óta terelgeti Gárdos Gábor szövetségi edző, a legfiatalabb, mindössze 1999 óta létező fegyvernemben. Eleinte ők voltak ketten az utánpótlás-eredmények alapján rendkívül ígéretes műhely, a BSE égisze alatt. Aztán 2010 után apránként összeállt a felnőttválogatott is. A szakosztályok összeolvadásával akkor már MTK-s vívó Rióban még egyedül képviselte a szakágat, Tokióban – az említett drámai hajrával – már négyen lehettek ott. Egyéniben Márton mellett Pusztai Liza és Katona Renáta indult, a csapat negyedik embere pedig az akkor még mindössze 18 esztendős Battai Sugár Katinka volt.
Akcióhősből csapatemberré kellett érni
„Nagyjából nyolc-tíz éves folyamat volt az, hogy eljussunk a kétszeres világbajnok, egymás után a második olimpiájára készülő csapatig. Ebben pedig nagyon fontos mérföldkövet jelentett Tokió. Rio után kezdett egyáltalán épülni a mostani válogatott. Szerintem az volt a kulcspillanat, amikor egyéniben odaért mellém Liza. Innentől már mind elkezdtünk abban gondolkodni, miként lehetne olyan ütőképes csapatot építeni, amely képes kijutni az olimpiára. Ez teljesen szembenállt azzal a gondolkodással, ami Rio előtt volt, mikor az egyéni kvótán volt a hangsúly” – mesélte, miként kellett megváltoztatnia a saját gondolkodásmódját is, miközben az utánpótlásból lépésről lépésre megérkeztek a felnőttszinten is eredményessé váló társak.
„A viszontagságaimtól függetlenül Tokió előtt még kisebb csodaként éltük meg, hogy megszereztük a kvótát. De jobb visszaigazolást nem is remélhettünk volna a befektetett munkáról – utalt a 2020 decemberében történt súlyos térdsérülésére, melynek ellenére vállalta a kvalifikációs küzdelmek hajráját, majd a tokiói olimpiát is, de erről bővebben majd később… – Egyszerűen nem volt kérdés, hogy megérte a pluszenergiát a csapatépítés. Az első vb-cím szintén csodaszámnak érződött. De akkor már egy ideje azért éreztük, hogy rendkívüli sikerekre hivatott utánpótlás-generáció érkezett meg kettőnk mellé. A női kard szempontjából ez jobb ütemben nem is történhetett volna. Azzal a vb-címmel hoztuk csapatként a világ tudtára, hogy bármire képesek vagyunk, és most már el is tudjuk hinni ezt. Utóbbi mentális állapot elérése volt ennek a fejlődéstörténetnek, ennek az útnak a legizgalmasabb és legnehezebb része.”
Részben térdsérülése miatt épp erről, a szakág első magyar aranyérmét hozó 2022-es vb-ről maradt le. Tokióban egyértelművé vált, műtét nélkül nem folytathatja. A játékok után Stuttgartban operálták meg. Ősszel már a rehabilitációs munkát végezte, mikor kiderült, úton van a kisfia, Vince. Azonban eközben sem szakadt el a társaktól és a vívástól.
Abban is megtalálni a jót, mikor feje tetejére áll a világ
„Igyekeztek éreztetni, hogy akkor is velük vagyok és a csapathoz tartozom, ha épp nem lehetek a páston. Én pedig, ha máshogy nem, tévén keresztül minden versenyen szurkoltam nekik. Ezzel együtt voltak bennem is kérdőjelek a visszatérés előtt. Sokat segített, hogy már a rehabilitáció előtt átbeszéltük az edzőmmel, aki egyben a válogatott szövetségi edzője is, hogy milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy újra csapatban vívjak, pusztán a korábbi eredményeim miatt nem jár automatikusan a hely. Ezzel együtt is megkönnyebbülést jelentett, amikor újra együtt versenyezhettünk, és azt éreztem, hogy töretlen a bizalom felém.”
A kérdőjelekkel kapcsolatban beszélgetés közben megjegyezte, úgy érzi, az elmúlt öt év a folyamatos változások időszaka volt a pályafutásában.
„Egyetlen nyugodt szezonom nem akadt, amikor azt mondhattam volna, nem fordult fel az előző tizenkét hónapban fenekestől az életem. De visszatekintve azt is gondolom, minden ilyen változás tartogatott valami pozitív hozadékot. Az első ilyen a klubváltásom volt. A nevelőegyesületemet hagytam ott, azt a klubot, ahol az egész gyerekkoromat töltöttem, ahonnan a mai napig legjobb barátaim vannak. Akikkel, ha ma már nem is a páston, de még mindig erős magot alkotunk, szinte a második családomnak mondanám őket. Nehéz volt otthagyni az ismerős közeget, ugyanakkor azt éreztem, megrekedtem. Így abban bíztam, a környezetváltás, az új közeg a BVSC-nél segít majd. Aztán jött a második, a koronavírus-időszak.”
2020 tavaszán az egész világ, így az élsport is megállni kényszerült. Hosszú hónapokon át nem rendeztek vívóversenyeket sem, miközben a szezon a lehető legfeszültebb szakaszában járt. A mieink végtelenül kiélezett csatát folytattak az olimpiai kvalifikációért, erre a vk-sorozatot határozatlan időre felfüggesztették. Mint Márton meséli, az egészben az volt a legrosszabb, hogy senki, de senki nem akadt a nemzetközi szövetségben, aki egyáltalán csak tippelni mert volna, mikor folytatódhat a kvalifikáció. Így kénytelenek voltak napról napra úgy edzeni, mintha épp az aktuális hétvégén kellett volna sorsdöntő asszóban pástra lépniük – mert bármikor így is történhetett. Ez pedig olyan mentális és fizikális kimerültséghez vezetett, ami egyenes utat jelentett egy súlyos sérülés felé.
„Biztos vagyok benne, hogy a koronavírus-járvánnyal együtt járó bizonytalanságnak is szerepe volt abban, ami velem történt. Kegyetlen volt így edzésben maradni. Nem lehet egy éven át egyfolytában a határaidat feszegetni, miközben mentálisan is egy ennyire kiélezett helyzettel próbálsz megbirkózni. Túlfokozott állapotban voltunk, gyakorlatilag nulla szünettel, lehetőséggel arra, hogy kiengedjünk. Már csak azért is hiszem, hogy köze volt ennek az egésznek a térdsérülésemhez, mert messze nem én voltam az egyetlen, aki abban az időszakban vagy közvetlenül utána hosszú kihagyásra kényszerült.”
Anna esetében ez a hosszabb kihagyás nem közvetlenül a szalagszakadás után jött el. Pedig már az első, decemberben felállított diagnózisok alapján is egyértelmű volt, súlyos a baj. A műtéttel azonban biztosan oda lett volna az olimpia részvétel. Inkább alternatív megoldásokkal, gyógytornával, speciális, a térdkörnyéki izmokat megerősítő gyakorlatokkal próbálkozott. Nem volt százszázalékos megoldás, de a kvalifikációt így, no meg megannyi fájdalomcsillapítóval végigküzdötte. Hogy aztán Tokióban, az egyéni verseny főtábláján, a legjobb 32 között felálljon a pástra az argentin María Belén Pérez Maurice ellen. 4:4-re álltak, mikor a sérült, bal lába letapadt, majd a földön ismét a térdéhez kapott. Aznap a magyar sportsajtó számára új hősnő született: az ápolás után nemcsak befejezte, meg is nyerte az asszót. Majd egészen a bronzmeccsig menetelt, végül negyedik lett. A történtek megváltoztatták – vallja. Ám a hős jelzőt köszönettel visszautasítja azóta is.
„Én inkább látom hőstettnek azokat a dolgokat, amikor valaki nagyon önzetlenül cselekszik mások érdekében. Félre ne értsen, nagyon jólesett mindaz a pozitív visszajelzés, amit Tokió után kaptam, de belülről a legkevésbé sem gondoltam magamat hősnek. Verseny közben úgy voltam vele, húsz éve azért dolgozom és dolgoznak a köröttem lévők, hogy itt lehessek az olimpián. Nincs választási lehetőségem, ha nem marad ép része a térdemnek, akkor is fel kell állnom. Egy pillanatig nem jutott eszembe, hogy visszalépek. Akkor inkább kapjak ki 15:0-ra a következő körben, de ne küzdelem nélkül adjam fel. A szurkolók támogatása nagyon sokat segített, főleg abban, hogy az olimpia után újra fel tudjam építeni magam. Hogy feldolgozzam, hogy másodjára sem sikerült, amit szerettem volna, bármilyen közel is álltam hozzá. Tokió után megváltozott a hozzáállásom a szurkolókhoz, képessé váltam befogadni a szeretetüket, amit előtte szintén inkább nyomásként éltem meg. Ma már tényleg azt érzem, mögöttem állnak az emberek, nem elvárásokat támasztanak velem szemben, hanem támogatnak a céljaim elérésében. Ez pedig erőt ad a versenyzéshez, nem pedig összenyom verseny közben. Alig várom, hogy ezzel az erővel és támogatással a hátam mögött megtapasztaljam, milyen újra pástra lépni egy olimpián. Tokió után istenigazából nem is a sérülést kellett feldolgozni, inkább helyre tenni magamban a kérdést, mit érhettem volna el, ha rendben van a térdem.”
Francia mumus? Ugyan már!
Kívülről sorsszerűnek tűnik, hogy a bronzmeccsen attól a Manon Brunet-től kapott ki, aki 2016-ban az első olimpiáján is legyőzte. A bő fél évvel fiatalabb franciával másfél évtizedes közös múltra tekintenek vissza. Már kadettkorosztályban is egymással küzdöttek az érmekért, ez a versenyfutás pedig a felnőttek között is kitart.
„Lehetnénk rosszban is, de még véletlenül sincs így. Tényleg nagyon rég ismerjük egymást, és vívunk egymás ellen. Egyébként, ha megnéznénk a felnőtt asszóinkat, szerintem ott is azt látnánk, hogy nyolcszor nyertem ellene én, ő meg csak kétszer-háromszor. Csak ezt a két-három sikert pont a legfontosabb versenyeken hozta össze. Haragudhatnék is rá ezért, gondolhatnám a mumusomnak, helyette viszont kifejezetten jó a viszonyunk. Milánóban a világbajnokság után is beszélgettünk, mondta, hogy jól elintéztem őket, én meg válaszul csak annyit feleltem, nyugodjon meg, lassan itt az olimpia, majd visszaadhatja a kölcsönt. Szoktunk így viccelődni. Szerintem csak a véletlen hozta úgy, hogy két olimpián is tőle kaptam ki, ha harmadszor is összekerülünk, inkább csak nevetni fogok a sorsoláson, mint aggódni az asszónkon.”
A milánói vb csapatversenyének döntőjében, az utolsó körben, mindkét válogatott utolsó előtti embereként kötött be Márton és Brunet. Előbbi 5:1-es részsikere pedig döntőnek bizonyult. A csapatok közti különbség kettőről hat tusra hízott, a befejezőember Pusztai így már 40:34-es fórnál léphetett pástra. A vége 45:38 lett ide, no meg a szakág második vb-aranyérme – rögvest címvédéssel, ezúttal Márton, Pusztai, Battai, Szűcs Luca összeállításban.
Amilyen jól hangzik a történet, olyan kevés híja volt annak, hogy Anna ennek a csapatnak se legyen a tagja. Ugyanis tavasszal ismét megsérült a térde. A vizsgálatokból kiderült, a 2021 őszén beültetett szalag felszívódott a szervezetében, a térde pedig ismét ingataggá, megbízhatatlanná vált. Németországból az utolsó utáni pillanatban tudott beszerezni egy minden korábbinál speciálisabb térdrögzítőt, amivel végül az esélyek ellenére is be tudta vállalni a versenyt.
Már maga sem hitte, hogy pástra állhat a vb-n…
„Ott álltam a kvalifikációs világbajnokság előtt néhány héttel, abban a tudatban, hogyha kihagyom, ennek az olimpiai ciklusnak számomra vélhetően vége. De azt is tudtam ilyen állapotban nem indulhatok. Az Európa-bajnokságon próbáltam tesztelni, milyen állapotban vagyok, a fájdalom egy dolog, de egyszerűen nem voltam képes a vívásra. Visszautaztam az orvoshoz, aki Tokió után műtött, és megerősítette, hogy már nincs ott a beültetett szalag. Felszívódott. Tanakodtunk, mi legyen, míg végül két héttel a vb előtt megérkezett a rögzítő. Ez pedig tényleg egy csoda volt. Nem hittem benne, annyiféle rögzítőt kipróbáltam előtte, biztos voltam abban, hogy nincs olyan, ami megfogná a térdemet. Aztán rám cáfolt szerencsére az élet.”
„Magyarországon egyszerűen nem tudtak ennek az eszköznek a létezéséről – meséli. – Több specialistánál is jártam, ajánlottak mindenféle rögzítőt, de egyik sem tartott úgy, mint ez. Az is igaz, hogy egyik sem volt olyan komoly darab, mint ez. Egy 3000 eurós rögzítőről beszélünk. A céghez, amely kifejlesztette és gyártja, az egyik német orvosrokonunktól kaptam kontaktot. Neki köszönhetően szereztem tudomást én is róla. Azóta egyébként idehaza többeknek mutattam és ajánlottam, és az orvosok is azt mondják, ez valóban egészen más, mint amikkel ők dolgoztak korábban. De azt is hozzá kell tenni, a vívással annyiból szerencsém van, hogy nem egy kontaktsport. Ebben a térdrögzítőben merev elemek vannak, szemben a sportolóknak többnyire ajánlott, különböző szövetekből vagy gumiból készült rögzítőkkel. A legtöbb sportágban vélhetően nem is lehetne használni: egy kézilabdázó vagy egy birkózó biztosan nem vehetné fel mérkőzésen.”
A vb-aranyból erőt merítve jöhetett az újabb műtét, ami után négy hónappal – kisebb orvosi csodaként – már ismét a páston állt. Ezzel meg is érkezünk a jelenbe, pontosabban a közelmúltba, és 2024 első Grand Prix- valamint világkupa-viadalaihoz.
Ami a párizsi olimpiát illeti, határozott elképzelése van arról, hogy térdrögzítőben vagy a nélkül szeretne majd vívni.
„Az orvosok javaslata az volt, hogy a műtétet követő első nyolc hónapban mindenképpen a rögzítővel vívjak, mert a szalag addig még nincs úgy beépülve, sérülékenyebb. Ez az időszak pont az olimpiára jár le. Ha az orvosok úgy ítélik meg, jobb, ha marad, akkor ebben vívok, de ha nem látják szükségesnek, én szeretném, ha rögzítő nélkül állhatnék pástra. Nem akadályoz feltétlenül semmiben, de valahogy mégis gyengébbnek érzem magam. Hiába tudom, hogy biztonságot ad. Hogy enélkül jelenleg esélyem sem lenne vívni és versenyezni. A pályafutásomat nézve öngyilkossággal érne fel négy hónappal a műtétem után merevítő nélkül versenyezni. Mégsem érzem teljes értékűnek magamat, amikor rajtam van. Várom, hogy biztonsággal levehessem. Meglátjuk, megtehetem-e ezt már Párizsban. Kockáztatni nem szeretnék.”
Beszélgetés közben egy-egy olyan […]
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!