A tajvani Foxconn-csoport állhat be a magyar labdarúgó-másodosztályban (NB II) szereplő Videoton mögé, először mint főszponzor, majd később akár mint tulajdonos – írja a Nemzeti Sport. A cégcsoport azóta közleményben cáfolta a híreszteléseket.
Úgy néz ki, hónapokon belül újra stabil lábakon állhat a jelenleg másodosztályban szereplő Videoton. Ugyan a székesfehérvári együttest irányító Fehérvár FC Kft. tavaly nyár óta a város önkormányzatának a tulajdonában van, a Nemzeti Sport értesülései szerint nemsokára a tajvani Foxconn-cégcsoport segíthet abban, hogy ismét biztos anyagi helyzetbe kerüljön a klub.
A vállalatnak nem lenne új a fehérvári terep, a helyi MÁV Előre röplabdacsapatnak jelenleg is névadó szponzora, a csoport magyarországi alelnöke, Tálos Péter pedig a klub elnöke is egyben.
Vezetésével már előrehaladott tárgyalások folynak a város önkormányzatával a futballklub támogatásáról mint főszponzor, később pedig a tulajdonosi szerepkörtől sem zárkóznának el.
A klubvezető ugyan nem kívánt nyilatkozni a lap megkeresésére, hozzátette, néhány hónap múlva már lehet, hogy lesz miről beszélni.
A Nemzeti Sport szerint már a játékosokat is tájékoztatták a klub anyagi hátterének valószínű bebiztosításáról, így megkezdődhetnek a szerződéshosszabbításokkal kapcsolatos tárgyalások is. Az új támogató bejelentésére néhány hetet még biztosan várni kell.
A teljes cikk megtekintéséhez és tovább olvasásához KATTINTSON IDE!
*Tisztelt Olvasó! Amennyiben a cikk tartalma módosult vagy sértő elemeket tartalmaz, kérjük jelezze számunkra info@net-front.hu e-mail címen!
Hirben.hu Hírben jók vagyunk!